Programajánló
Az idén 142 érmét mutatnak be az Érembiennálén
A XXI. Érembiennálén 142 érmét mutatnak be több mint 40 alkotótól, közülük nyolc díjat is kap.
2017.06.17 20:30MTIA vasárnap nyíló országos érembiennáléra, amelynek 1977 óta Sopron a házigazdája április közepéig jelentkezhettek - mondta Nemes András, a Soproni Múzeum művészettörténésze.
A művészek a kétévente szervezett kiállításra legfeljebb nyolc, két évnél nem régebben készült érmet küldhetnek be, amelyek mérete maximum 150X150X150 milliméter.
A szakmai zsűri döntése alapján nyolc művészt díjaztak, a tárlat nagydíját, a Ferenczy Béni-díjat Bakos Ildikó kapja.
A művészettörténész arról is beszélt, hogy a XXI. Érembiennálén látható művek közül egyesek az Arany János-évfordulóhoz kapcsolódnak, vannak történelmi témákat feldolgozó érmek és portréábrázolások is. A benyújtott alkotások között van bronzból, ezüstből, kőből és műanyagból készült egyaránt - jegyezte meg.
Az érembiennállé anyagából minden alkalommal katalógus is készül, amely két éve az esemény internetes oldalán is hozzáférhető - mondta Nemes András.
A XXI. Érembiennálé megtekinthető augusztus 6-ig Sopronban, a Lábasházban.
A 2017. évi érembiennálé díjazottjai: Bakos Ildió (Ferenczy Béni-díj), Kurucz Petra (Emberi Erőforrások Minisztérium díja), Szabó Virág (Civitas Fidelissima - a leghűségesebb város, Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának a díja), Horváth László (Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének díja), Ézsiás István (Magyar Éremművészetért Alapítvány díja), Szabó Menyhért (Magyar Éremgyűjtők Egyesülete díja a legszebb emlékérem tervezőjének), Pelcz Balázs (Szabó Géza ötvösmester díja a legjobb vert érem tervezőjének), Barát Fábián (Kiss Nagy András Emlékdíj).
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:46 Történelmi hosszúságú a jelenlegi kánikula Franciaországban
- 16:16 Visszatér a WWF Magyarország Lutra matricaalbuma
- 14:01 Hét őzet téptek szét kóbor kutyák egy magyar tanyán - a három gida sem élte túl
- 12:58 Radnai Márk: A NER-telenítés nem bosszú, hanem a jogállami elszámoltatásról kell szóljon
- 10:56 Kutya mentette meg a kisgyermeket - másodpercekkel később leszakadt a mennyezeti ventilátor
- 8:51 Egyetlen ágy hiányzik a Bethesda Gyermekkórházból - 36 millió forintos eszközre gyűjtenek a súlyosan égett gyermekekért
- 6:40 A WHO szerint minden idők legsúlyosabb ebolajárványa a kongói kitörés
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


