Nobel-díj
Bob Dylan a pénzjutalmat is megkaphatja a Nobel-díj mellé
A zenész az utolsó pillanatban küldte el 253 millió forintot érő beszédét a Nobel-bizottságnak.
2017.06.05 18:55ma.hu
Fotó: AFP
Bob Dylan szinte az utolsó pillanatban küldte el a Svéd Akadémiának a Nobel-díj teljes átadásának feltételeként elvárt előadását, és így átveheti a díjjal járó 8 millió svéd korona (253 millió forint) pénzjutalmat.
A csaknem félórás beszédet és annak leiratát mindössze öt nappal a határidő lejárta előtt, hétfőn tették fel a díjat odaítélő Svéd Akadémia honlapjára. Az akadémia vezetője, Sara Danius szerint az előadás "rendkívüli, és mint az várható volt, ékesszóló".
"Amikor megkaptam az irodalmi Nobel-díjat, azon tűnődtem, mi is lehet pontosan a kapcsolat dalaim és az irodalom között. Elgondolkodtam rajta, kerestem az összefüggést. Itt most megpróbálom kifejteni, mire is jutottam" - indítja előadását a 75 éves énekes-dalszerző, aki később inspirálói között nevezi meg Cervantest, Melville-t és Shakespeare-t.
Dylan botrányosan sokáig nem reagált arra, hogy 2016. október 13-án neki, a díj történetében első ízben egy zenésznek ítélték oda az irodalmi Nobelt, és nem vett részt a december 10-i díjátadó gálán sem.
A Nobel-díj szabályzata szerint a december 10-i gálától számítva hat hónapja volt arra, hogy valamilyen formában megtartsa témába vágó előadását a díjjal járó pénzjutalom átadásának feltételeként.
Dylan több hónapos késéssel, április 1-jén, egy svédországi turnéja alkalmával, szűk körben vette át a mások által oly hőn vágyott elismerést.
A zsűri indoklása szerint a zenész új költői kifejezésekkel gazdagította az amerikai dalkincset.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


