Nobel-díj
Csak tavaszig kell várni Bob Dylan előadására, bizakodnak Stockholmban
Reménykednek Stockholmban, hogy talán egy tavaszi stockholmi koncertje alkalmával tartja meg a Nobel-díj egyetlen feltételeként tőle elvárt előadást.
2016.11.18 20:29MTIA díjat odaítélő Svéd Akadémia vezetője, Sara Danius szerint lehetséges, hogy a 75 éves amerikai zenész-költő, az idei irodalmi Nobel-díj kitüntetettje jövőre, valószínűleg tavasszal koncertet ad a svéd fővárosban, "és ez tökéletes alkalom lenne arra, hogy megtartsa előadását".
A Nobel Alapítvány előírásai szerint a díjazottaknak a díjátadástól számított fél éven belül előadást kell tartaniuk egy, a díj tárgyával kapcsolatos témában. A svéd közrádióban nyilatkozó Danius szerint az e feltételre vonatkozó szabályok “rugalmasak”, és Bob Dylan “akár egy leírt szöveg, egy spontán beszéd, egy film vagy bármi más formájában” megtarthatja előadását.
Dylan, aki udvariatlanul sokáig, 12 napig váratta a zsűrit annak megválaszolásával, hogy egyáltalán elfogadja-e a díjat, a héten értesítette a testületet arról, hogy “bár szerette volna, egyéb elfoglaltságai miatt nem tud” jelen lenni a december 10-i átadási ünnepségen.
A Svéd Akadémia közölte, hogy tiszteletben tartja Bob Dylan döntését, de nem tűz ki alternatív dátumot, amelyen a zenész elmondhatná beszédét. Az akadémia szerint “szokatlan, de nem példa nélküli”, hogy egy díjazott ne tudja személyesen átvenni az elismert, így történt Doris Lessing, Harold Pinter, Alice Munro és Elfriede Jelinek esetében is, bár ők mindannyian egészségi okokból hivatkozva mondták le a részvételt.
Valójában a féléves határidő sincs kőbe vésve, Aung Szan Szú Kji egykori burmai politikai fogoly, jelenleg az ázsiai ország tényleges vezetője, az 1991-es Nobel-békedíj kitüntetettje csak 21 év után tudta megtartani előadását, és Lech Walesa lengyel szakszervezeti és ellenzéki vezető is csak 12 év elteltével, lengyel elnökként Oslóba látogatva tartotta meg beszédét.
A legtöbben azonban általában az átadási ceremóniát megelőző napokban megteszik ezt. A világhírű énekes a Svéd Akadémia szerint új költői kifejezésekkel gazdagította az amerikai dalkincset, ezzel érdemelte ki az elismerést, amelyet hagyományosan december 10-én, a díjat alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján ad át a svéd uralkodó.
Egyelőre nem tudni, hogy Bob Dylan távollétében ki veszi át az irodalmi Nobel-díjat december 10-én Stockholmban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


