Sztárhírek
Megszületett Mick Jagger nyolcadik gyereke
Melanie Hamrick csütörtökön egészséges kisfiúnak adott életet.
2016.12.09 01:30MTI
Screenshot
Megszületett a 73 éves Mick Jagger és 29 éves barátnője, Melanie Hamrick első közös gyermeke, aki immár a nyolcadik utódja a Rolling Stones frontemberének. A rocklegenda szóvivője, Bernard Doherty szerint Hamrick fiúnak adott életet csütörtökön New Yorkban - írta a BBC News.
A pár közleménye szerint Jagger a kórházban izgulta végig a szülést, ő és párja is "nagyon boldogok". Az édesanya és a baba is remekül vannak, és a pár arra kéri a sajtó munkatársait, hogy tartsák tiszteletben a magánélethez való jogukat.
A 73 éves zenésznek korábbi kapcsolataiból - Marsha Hunt, Bianca Jagger, Jerry Hall és Luciana Gimenez Morad - már van hét gyereke, akik 17 és 45 éves kor közöttiek, valamint öt unokája és egy dédunokája, aki 2014 májusában született.
A zenész azután kezdett randevúzni a balerina Hamrickkel, miután barátnője, L'Wren Scott, akivel 13 évig voltak együtt, 2014-ben öngyilkosságot követett el.
Jagger legkisebb gyerekének nem akármilyen játszótársai lesznek: Ronnie Woodnak, a Rolling Stones immár 69 éves gitárosának és dalszerzőjének ugyanis ikerlányai születtek májusban 38 éves feleségétől, Sally Humphreystől.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


