Színház
Hamarosan világkörüli turnéra indul a Shrek, a musical társulata
A magyar Shrek, a musical producere kapta meg a jogot, hogy a világ színpadain bemutassa a zenés produkciót. A Shrek társulata így hamarosan világkörüli turnéra indul.
2016.10.14 02:31MTIAz Oscar-díjas animációs film nyomán született Shrek-musicalt a Broadway-tól a West Endig már a világ számos pontján játszották. Az idén májusban a Papp László Budapest Sportarénában dupla előadással debütált magyar Shrek-előadás producere, Rosta Mária kapta meg azt a jogot, hogy a világ színpadain bemutassa a musicalt. A Zikkurat Színpadi Ügynökség vezetője a produkció csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: Magyarországon még nem volt példa arra, hogy valaki megkapja a világ csaknem összes színpadára a jogokat.
A turné jövőre indul Európában, majd az Öböl-országokban, a Távol-Keleten, Indiában és az Amerikai Egyesült Államokban folytatódik. Az utazó társulat 80-100 tagú lesz, a darabot angolul adják elő.
A producer elmondta: színpad méretét 525 négyzetméterre csökkentve 2-3 ezer néző befogadására képes csarnokokban mutatják majd be a produkciót, az új, kisebb verziót a debreceni Főnix Csarnokban február végén láthatja a közönség először.
Szente Vajk rendező kiemelte: a non-replica formában bemutatott produkció sikere a magyar alkotók tehetségét mutatja. A magyar művészekben van annyi szellemi muníció, hogy lenyűgözzék a nemzetközi színházi világból érkezett szakembereket - mondta, kiemelve: nagy dolognak tartja, hogy a jogtulajdonos, a Music Theatre International/Dreamworks képviselői bizalmat szavaztak az alkotógárdának.
Az előadásban a címszerepet Feke Pál, Fionát Szinetár Dóra, a Szamarat pedig Csonka András kelti életre. A Sárkány szerepében Tóth Gabi, Farquaad nagyúrként Serbán Attila látható.
Az MTI/DreamWorks képviseletében a Theatrum Mundi Ügynökség ügyvezetője, Debreczeni Júlia elmondta: mindenütt angol nyelven játsszák majd a produkciót, amely a jogtulajdonos teljes támogatását élvezi.
A 2001-ben bemutatott első Shrek-film történetét feldolgozó musical ősbemutatója 2008-ban volt a New York-i Broadwayn, a londoni West Enden 2011-ben debütált, az utóbbi években pedig Európa több országában láthatta már a közönség.
A DreamWorks Animation filmje és William Steig könyve alapján a szövegkönyvet és a dalszövegeket David Lindsay-Abaire készítette, a zene Jeanine Tesori munkája.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:07 Mazars: Ez gyakorolhat hatást a magyar gazdasági környezetre
- 5:06 Új kiállítással bővül a Hungexpo kínálata
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06