Szórakoztató kultúra!
Kulturális menüett Debrecenben!
Fiatal költők, Fegyverneki Gergő és Komlósi Kornél mutatkoznak be november 20-án 18 órától a Debreceni Művelődési Központ Újkerti Közösségi Házában, a Kulturális menüett című író olvasó találkozón.
2008.11.14 20:10ma.huA moderátor - Gali Viktor - és társai arra vállalkoznak, hogy szórakoztató, a közönséget a néző-hallgató szerepéből kimozdító interaktív estet tartsanak.
Fegyverneki Gergő 21 éves, a Debreceni Egyetem magyar szakos hallgatója. Tapasztalatokat szerzett a médiában, publikál az Egyetemi Életben és a FAKtúra című folyóiratban. Utóbbi kettőben jelentek meg a 23 éves, szintén magyar szakos Komlósi Kornél művei. A két fiatal alkotónak nemrég nyílt verskiállítása Debrecenben, a Mezon Irodában. E munkákból is hoznak ízelítőt az Újkerti Közösségi Házba.
A rendezvény belépődíjas. A kulturális menüett a szervezők szándéka szerint havonta jelentkező sorozat lesz, amelynek célja, hogy megismertesse a helyi fiatal alkotókat az érdeklődőkkel, mégpedig szórakoztató formában.
Program címe: Kulturálius menüett Időpont: 2008. november 20. 18 óra
Helyszín: Debreceni Művelődési Központ Újkerti Közösségi Háza (Debrecen Jerikó u. 17-19.), Delta mozi
Vendégek: Fegyverneki Gergő és Komlósi Kornél költők Az előddást megnyitja: Rékási Attila fényíró, a Fiatal Alkotók Közösségének vezetője Beszélgető: Gali Viktor
Versolvasó lány: Kovács Bori
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


