Expo
Magyar Kulturális Hét kezdődik Sanghajban
Hétfőn nyílik meg Sanghajban ünnepélyes keretek között a magyar kulturális hét, a Sanghaji Nemzetközi Tanulmányok Egyetem (SISU) újonnan indult magyar szakához kapcsolódóan.
2016.10.07 01:30MTIA hivatalosan szeptember óta működő szak beindulásával megkezdte működését Kínában a magyar nyelv és kultúra második - a magyar állam által delegált lektorral működő - hiteles oktatási helyszíne - tájékoztatta az MTI-t a Balassi Intézet.
A többéves előkészítő munka eredményeként elindult szakot és a hozzá kapcsolódó magyar kulturális hetet Hammerstein Judit, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) Külföldi Magyar Intézetekért és Nemzetközi Oktatási Kapcsolatokért Felelős helyettes államtitkára és Cao Deming, a SISU rektora fogja hivatalosan megnyitni október 10-én.
Az önálló oktatáspolitikával rendelkező Sanghajban a SISU az idegen nyelvi képzés központja, ahol a nagy világnyelvek mellett egyebek között a holland, a svéd és a lengyel nyelv oktatására is van igény. Ennél fogva a profiljába kitűnően illeszkedik a magyar nyelv és kultúra tanítása is - olvasható a közleményben. A Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézete is a SISU közreműködésével jött létre 2012 őszén.
A 10-12 hallgatóval induló magyar szak őszi kezdéséhez a KKM egy tankönyvekből és oktatási anyagokból összeállított csomagot készített elő, az egyetem pedig külön tanteremet és tanári szobát biztosít a magyarul tanulni vágyóknak. A magyar nyelvi lektort a Balassi Intézet jelölte ki nyílt pályázat útján.
Az október 10. és 15. közé meghirdetett Magyar Kulturális Hét egyik kiemelkedő eseménye Róth Miksa Megszínesített Napfény című kiállítása a Duolun Modern Művészeti Múzeumban. A tárlat, amely korábban Budapesten, Stuttgartban, Belgrádban, Marosvásárhelyen is látható volt, felnagyított fotók, vázlatok, korabeli és újabb fényképek segítségével szeretné felidézni Róth Miska sokszínű és sokrétű munkásságát; bemutatni az életpálya főbb szakaszait és műveit, bepillantást adva a magyar szecesszió világába.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06