Így igazságos
Kezdődhet a kolozsvári Mátyás-szobor felújítása
Elhárult az utolsó jogi akadály is a kolozsvári Mátyás-szobor fölújítása elől, mert szerdán Budapesten aláírták a román-magyar szerződést a munkálatok közös finanszírozásáról. Az okmányt Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára, valamint László Attila, Kolozsvár alpolgármestere látta el kézjegyével.
2008.11.12 14:30MTIA szerződés szerint a magyar kulturális kormányzat és Kolozsvár önkormányzata fele-fele arányban állja a költségeket, a teljes összeg 800 ezer euró (mintegy 200 millió forint). Schneider Márta elmondta: két éve született a gondolat, hogy restaurálják a kolozsvári műemléket, s ezt a magyar kormány támogatta.
Egy éve el is határozták, hogy a helyreállítást közös finanszírozásban valósítják meg.
László Attila az MTI kérdésére elmondta: úgy tervezték, hogy a legutóbbi szegedi magyar-román kormányülésen írják alá a megállapodást, de hosszú vita bontakozott ki szeptember közepén Kolozsvár és az illetékes román minisztérium között arról, hogy kinek a tulajdona a szoborcsoport. Végül jogászok eldöntötték, hogy a városé.
Azt tervezik, hogy 2009. június 30-ig befejezik a felújítást, amelyben a magyar félnek is van dolga. Schneider Márta az MTI-nek arról számolt be, hogy részt vesznek a közbeszerzési eljárásban, a bíráló bizottságban fele-fele arányban ülnek magyar és román szakemberek.
A Fadrusz János alkotta Mátyás-szoborcsoport renoválását Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke, román részről pedig Virgil Pop egyetemi tanár, a területi műemlékvédelmi bizottság titkára felügyeli. Kolozsvár alpolgármestere mindehhez hozzátette, hogy a város terveiben szerepel a főtér és a történelmi városmagban lévő épületek homlokzatának rendbetétele és a műemlékek díszkivilágítása.
Hiller István, az oktatási és kulturális tárca vezetője a Reneszánsz Év megnyitásakor jelentette be, hogy az évad költségvetéséből 100 millió forintot fordítanak Fadrusz János Kolozsvárott található Mátyás király szobrának renoválására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


