Filmsiker
Díjat nyert Párizsban a Veszettek
Goda Kriszta Veszettek című alkotása nyerte a legjobb játékfilm díját a párizsi FIFE nemzetközi filmfesztiválon.
2016.04.13 22:30MTIA Magyar Nemzeti Filmalap közleménye szerint a 99 filmet felvonultató április 5-én kezdődött seregszemlén a Veszettek a közönség szavazatai alapján szerezte meg a legjobb játékfilm díját. A kedden este magyar sikerrel zárult FIFE (Festival international du film d'environnement) nemzetközi filmfesztivált 33. alkalommal rendezték meg, fő helyszíne Párizs közkedvelt művészmozija, a Cinéma des cinéastes volt.
Az ifj. Vidnyánszky Attila, Klem Viktor és Fenyő Iván főszereplésével készült film a seregszemlén volt először látható Franciaországban, a premieren Fenyő Iván személyesen is jelen volt.
Goda Kriszta (Csak szex és más semmi, Kaméleon, Szabadság, szerelem) legutóbbi filmje, a Veszettek két nehéz anyagi helyzetben élő fiú története, akik egy karizmatikus vezető hatására csatlakoznak egy rendvédelmi szervezethez, hogy így tegyenek a városukban egyre jobban elharapózó bűnözés ellen.
Az akciójelenetekkel tűzdelt, napjaink legaktuálisabb társadalmi kérdéseit feszegető alkotás a Megafilm gyártásában készült, producere Kálomista Gábor volt - áll a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:22 A kínai elnök látogatása biztonságpolitikai kérdéseket vetett fel
- 12:18 KSH: a motorbenzin 4, a dízel 6 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban
- 11:18 Megrázta az áram, majd 6 métert zuhant egy munkás
- 10:15 Százhúsz embert vert át egy nő mesekönyvek és diafilmek küldésének ígéretével
- 9:23 Újra Mihail Misusztyint jelölte a kormányfői posztra az orosz elnök
- 8:18 ÉKM: a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja az adácsi vonatbaleset körülményeit
- 7:17 Eddig mintegy 11 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan Románia északi határát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06