Emlékmű is készült a volt miniszterelnökről
Tildy Zoltán nevét vette fel a tahitótfalui Duna-híd
Tildy Zoltán egykori miniszterelnök nevét vette fel a tahitótfalui Duna-híd, és ez alkalommal, a csütörtöki 56-os ünnepség keretében leleplezték a híd lábánál felállított Tildy-emlékművet.
2008.10.24 17:00MTI - Fotó: MTIAz ünnepségen Horváth János (Fidesz), a parlament legidősebb képviselője méltatta az 1889 és 1961 között élt református lelkész, politikus életútját, aki 1945-től két éven át az ország miniszterelnöke, majd 1946-tól három éven át köztársasági elnöke volt.
Tildy Zoltán, a nagy formátumú politikus, a hajlíthatatlan gerincű, igaz ember, a nácik, majd a kommunisták börtönét is megjárta, és volt, amikor hite és hazaszeretete miatt bujdokolnia kellett. Tahitótfaluban azért emlékeznek rá különösen szívesen, mert nyolc éven át ott látta el a református lelkészi teendőket - hívta fel a figyelmet Horváth János.
A hídnál felállított emlékmű Mihály Gábor szobrászművész alkotása. Az alkotást mások mellett Bölcskei Gusztáv református püspök és Boross Péter volt miniszterelnök, MDF-es politikus is megkoszorúzta.
Budai Mihály, Tahitótfalu polgármestere az MTI-nek elmondta: a a Szentendrei-szigetet a budai oldallal összekötő Duna-híd 1911-ben készült, 1944-ben a németek felrobbantották, és 1947-ben a gyors újjáépítésben szerepe volt Tildy Zoltánnak is.
A hidat ezután róla nevezték el, de 1950-ben az akkori hatalom megvonta ezt a nevet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:47 Pénzbüntetést kapott bolti csalás miatt egy polgármester
- 14:08 Meteorológia: hivatalossá vált az abszolút hőmérsékleti rekord
- 12:07 Feloldják a kormány Facebook-oldalán a korábbi felhasználói letiltásokat
- 10:10 Felborult egy sertéseket szállító kamion a 66-os főúton, Szentbalázs közelében
- 10:05 Ballonos vízadagolókat és ásványvizet adományozott két cég a Heim Pál Gyermekkórháznak
- 8:04 Már csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten
- 6:58 Tótth Árpádot nevezték ki országos kórház-főigazgatónak
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


