Ünnep
Ismét nagy népszerűségnek örvend a betlehemezés
Van, ahol még most is járnak kántálni, karácsonyi dalokat énekelnek az ablakok alatt, ami egyúttal esetleges összezördülések miatti bocsánatkérést jelenthet.
2015.12.24 19:42MTI
Shutterstock fotó - jorisvo
Ismét nagy népszerűségnek örvend a betlehemezés magyar nyelvterületen, a Dunántúlon a pásztorok tréfás játékát szokták előadni, Erdélyben pedig felnőtt férfiak házról házra járva játszák el Jézus születésének történetét - részletezte a karácsonyi hagyományokat Tátrai Zsuzsa néprajzkutató csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Kifejtette: van ahol még most is járnak kántálni, karácsonyi dalokat énekelnek az ablakok alatt, ami egyúttal esetleges összezördülések miatti bocsánatkérést jelenthet. Régebben a kántortanítók ostyát sütöttek és minden házhoz a lakók száma alapján ostyát vittek, amely része volt az ünnepi fogásnak.
A karácsonyi vacsora fontos eleme volt még a mézbe mártott fokhagyma és bors, amelyet a család egyszerre fogyasztott el, hogy tagjai egészségesek, erősek, édesek és kedvesek legyenek a következő évben. Szintén a hagyományhoz tartozott, hogy egy nagy almát annyi cikkelyre szeleteltek ahányan az asztal körül ültek, a gyümölcs közös fogyasztása azt üzente, hogy a család is úgy tartson össze, ahogy az alma "együvé tartozott". Palócvidéken úgy tartják, ha valaki évközben eltévelyedik, a közösen evett almára gondolva visszatalál a családjához - tette hozzá a néprajzkutató.
Tátrai Zsuzsa elmondása szerint az ételek többsége, így például az apró mákszemeket tartalmazó bejgli szimbolikusan azt a célt szolgálta, hogy a következő esztendő bőségét biztosítsa, hiszen a középkorban még december 25-e volt az évkezdet. Korábban a karácsonyi étkek maradékát megőrizték, zacskóban szárították, és betegség esetén ezzel füstölték meg a gyógyulni vágyót. Az emberek úgy tartották, ami a karácsonyi asztalon van, varázserővel bír, a bőség jeleként az asztalra egész kenyeret és kalácsot tettek, míg az asztal alá szénát és szalmát, hiszen jézus istállóban született - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


