Mikulásház, betlehem
Huszadik alkalommal rendezik meg a Nagykarácsonyi Téli Programokat
Advent első vasárnapján kezdődik a 20. Nagykarácsonyi Téli Programok elnevezésű rendezvénysorozat, amely Mikulásházzal, betlehemmel és a falusi élet kertjével várja az érdeklődőket. Ekkor mutatják be a Magyar Posta Zrt. idei ünnepi bélyegeit is.
2015.11.28 21:30MTIA szervezők tájékoztatása szerint a Mikulásház programjaira idén 6-10 ezer embert várnak.
A programsorozat eseményei ezúttal a hagyományőrzésre fókuszálnak, minden adventi hétvége ennek megfelelő tematikus programokat kínál. Az első adventi vasárnapon megnyílik a felújított betlehem és bemutatják az ünnepi bélyegeket is. Előtérbe kerül a Mikulás-legenda, december 13-án pedig a Luca-napi népszokásoknak megfelelően gombócfesztivált és ehhez kapcsolódó gombócfőző-versenyt rendeznek.
A közlemény idézi Müller Miklós polgármestert, aki elmondta, hogy mostantól a nagykarácsonyi önkormányzat közalapítványa szervezi a programokat, így a Mikulásház nemcsak a vendégeknek szól, hanem a falu saját ünnepeit, a pásztorozást és az ünnepi szentmisét is beleszőtték a programba.
Az idei évben a helyi Örökzöld Óvoda óvodásai láthatták először a magyar Mikulást, akinek vendégeit ezúttal is kiegészítő programok várják: állatsimogató, kézműves bolt, kovácsműhely, Éger Brigitta budapesti festőművész és Balogh Edit dunaújvárosi grafikusművész munkáiból nyíló kiállítások, bélyegbemutató és -vásár, sportnap, valamint a Karácsony vezetéknevűek találkozója.
A község mellett a Magyar Posta is nagy figyelmet szentel az ünnepkörnek: különleges bélyegekkel és karácsonyi bélyegzéssel készülnek.
Az idei bélyegeken hóval borított téli táj és játékos, futkározó szarvasok láthatók Berta Ágnes grafikusművész jóvoltából. Az apró műremekek egyedi stancolású változatban, ötven bélyegképet tartalmazó ívekben, és speciális effekt-fólia nyomtatással kiegészített négy bélyegképes kisívben készültek. Utóbbi esetében a különleges nyomdai eljárásnak köszönhetően a fenyőfák ágain csillogó havas felület tűnik elő.
2015-ben is lehetőség nyílik arra, hogy az ügyfelek karácsonyi bélyegzéssel küldjék üdvözleteiket távol élő szeretteik számára. A szolgáltatás a Karácsonyi Posta jelző megvásárlásával bármely postán igényelhető.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06