Gasztronómia
Vasárnap tartják a Bocuse d'Or magyarországi elődöntőjét
Tizenegy induló méri össze tudását a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or magyarországi elődöntőjében vasárnap.
2015.12.11 13:31MTIHamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában felidézte: a magyar szakácsok írásos pályázattal jelentkezhettek az elődöntőre mangalica témában, a vasárnapi elődöntőn pedig a tokhal és a szarvasborjú lesz a téma. A tizenegy versenyzőnek ebből a két alapanyagból kell a megadott idő alatt elkészítenie hat-hat porciót.
Ezek alapján a zsűri 4-6 versenyzőt juttat tovább a február 18-i magyarországi döntőbe, melynek a szarvasborjú mellett már a kecsege lesz a témája. A magyarországi válogatón legjobbnak bizonyult magyar szakácsnak két hónapja marad arra, hogy felkészüljön a Bocuse d'Or május 10-11-i európai döntőjére, melynek a budapesti Hungexpo ad majd otthont.
Hamvas Zoltán szerint a kontinentális döntő magyarországi megrendezése a hazai gasztronómia számára is komoly lehetőség, hiszen magyar vad és magyar hal lesz az alapanyag, és kizárólag magyar bort szolgálnak fel az összes kapcsolódó rendezvényen, miközben a csapatok melletti magyar segítők is sokat tanulhatnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


