2016-ban Magyarországra jön a Bocuse d'Or
Budapesten rendezik a legnagyobb szakácsverseny európai döntőjét
Kiváló bemutatkozási lehetőség a magyar gasztronómia számára a világ legrangosabb szakácsversenye, a 2017-es Bocuse d'Or európai döntője, amelyet Budapesten rendeznek meg 2016. május 10-11-én, húsz ország egy-egy séfjének részvételével.
2015.03.30 15:37MTIA Bocuse d'Or mezőnye a nemzeti selejtezők után a kontinentális döntők legjobbjaiból áll össze. A legtöbb győztes eddig Európából érkezett, ami azt mutatja, hogy itt a legmagasabb a színvonal. A 24 versenyző fele ezért eddig európai volt, jövőre azonban az eddigi 12 helyett jövőre 11 séf jut tovább Budapesten a 2017-es világversenyre - mondta el a Bocuse d'Ort szervező GL Events Exhibitions gasztronómiai események igazgatója.
Florent Suplisson beszámolója szerint az európai döntő indulóinak 5 óra 35 perc alatt egy hús- és egy halételt kell prezentálniuk. A nyitott boxokban, közönség előtt dolgozó séfek hazájuk kulináris értékeit is népszerűsítik, miközben kreativitásból és technikai tudásból vizsgáznak a résztvevő csapatok elnökeiből álló kóstoló zsűri, valamint a nemzetközi szervezőbizottság tagjaiból és a kisorsolt csapatok trénereiből álló konyhai felügyelő zsűri előtt - fűzte hozzá.
Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke emlékeztetett: Bécset, Londont, Lódz-ot megelőzve sikerült Budapestre hozni az európai döntőt, amelyet a Hungexpo területén rendeznek meg 300 millió forintos költségvetéssel, a Sirha Budapest gasztronómiai szakkiállítás keretében. Magyarország először 2013-ban vett részt a Bocuse d'Or világdöntőjében, Széll Tamás a 10. helyen végzett, Molnár Gábor pedig idén a 13. helyet szerezte meg.
Az európai döntő most kiváló lehetőséget nyújt az előrelépésre, miközben Magyarország felhívhatja a figyelmet gasztronómiájára, minőségi termékeire és kulináris örökségére - hangsúlyozta.

Hamvas Zoltán az MTI kérdésére elmondta, hogy a tervek szerint májusban teszik közzé a magyar pályázatot, majd a szeptemberi selejtező és a novemberi elődöntő után 2016. február 18-án a legjobb hat versenyző közül választják ki azt a séfet, aki az európai elődöntőn Magyarországot képviselheti.
Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes kiemelte: Budapest számára a rendezés joga nagy elismerése az elmúlt években a gasztronómiában végbement munkának. A kontinentális döntő mögött széleskörű összefogás áll, a szakma, a főváros és a kormányzat egyaránt az esemény mögött van - tette hozzá.
A budapesti Michelin-csillagos éttermek egyre növekvő száma jelzi, hogy "valami nagyon mozgásban van most Magyarországon" - méltatta a város gasztronómiáját a verseny alapítójának fia, Jérome Bocuse is, aki a Sirha Trade Show elnökeként a program lebonyolításának ünnepélyes aláírási ceremóniájára érkezett Magyarországra. Marie-Odile Fondeur, a GL Events Exhibitions élelmezési szolgáltatási divízióvezetője felidézte, hogy a lyoni Sirha (Salon international de la restauration, de l'hotellerie et de l'alimentation) szakkiállítás - melynek keretében minden páratlan évben a Bocuse d'Or világdöntőjét is megrendezik - immár 190 ezer látogató előtt mutatja be a gasztronómia legújabb trendjeit.
Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnökségi tagja a 2016-os Sirha Budapest szakkiállításról szólt. Mint elmondta, jövő májusban több mint 20 ezer négyzetméteren 350 magyar és külföldi kiállítóval mintegy 20 ezer szakmai látogatót várnak.
Kapcsolódó írások:
- Bocuse d'Or: norvég győzelem született a szakácsversenyen
- A halakból és rizsből "festő" szakács
- Magyar sztárszakácsok fogásai egy kötetben
- Kihirdették az Országos KözÉtkeztetési Szakácsverseny győzteseit
- Tízmillió dollárt nyert a Harvard Egyetem szakácsnője
- Két év múlva Budapesten lesz a Bocuse d'Or
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06