Az adventi koszorú
Az adventi koszorú története és magyarázata
András napjához legközelebb eső vasárnap és december 25-e közötti négy hetes időszak advent ünnepe.
2007.12.12 08:36ma.huAz első adventi koszorút 1860-ban egy hamburgi lelkész készítette. Egy óriási fenyőkoszorút függesztett a plafonra és 24 gyertyát tett rá, utalva ezzel az ünnep valamennyi napjára.
A népszokás szerint koszorút kötöttek a nyári napforduló napján is, amikor legrövidebb az éjszaka, vagyis június 24-én Keresztelő Szent János, vagy a hagyományos hazai megnevezés szerint Szent Iván napján: virágokból, aratás befejeztével kalászos szalmából, szüret végeztével szőlőből. E nagy múltú szokások mellé a múlt század második felében került az adventi koszorú hagyománya. Az adventi koszorút az észak-német területeken, főleg protestáns környezetben készítették századunk elején, majd Ausztriában is népszerűvé vált, a katolikus lakosság körében is. Magyarországon főleg a második világháborút követő időben vált szokásossá, templomokban, középületekben, otthonokban adventi koszorút a csillárra függeszteni.
Ez a szokás idővel annyiban módosult, hogy a gyertyák száma négyre, az adventi vasárnapok számára csökkent. A rajta lévő gyertyák a karácsony előtti vasárnapok liturgikus színeiben jelennek meg a hagyománytisztelőknél. Az adventi koszorú mai is az ünnep nélkülözhetetlen szimbóluma, melynek rengeteg változata létezik.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


