A hetvenéves alkotó munkáit tekinthetik meg!
Hézső Ferenc életmű-kiállítása Szegeden
Hézső Ferenc Munkácsy-díjas festő életmű-kiállítása nyílik szerda este a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula rajz- művészettörténet tanszékén a hetvenéves alkotó mintegy negyven munkájából.
2008.10.15 19:40MTIHézső Ferenc tíz évig volt a tanszék vezetője, a november 9-ig látogatható tárlaton az egész életét átfogó, a különböző korszakait bemutató válogatást tekinthet meg a közönség.
Lesznek alkotások a hetvenes-nyolcvanas évek időmegfogalmazásaiból, időkísérleteiből, tájképeiből. Emellett válogattak a rendszerváltás idejéből is.
Ez az időszak munkásságának középső szakaszát jelenti, amikor megjelentek a politikai ihletésű alkotások, mint például a tárlat középpontjába állított Szélkakas.

A Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1957-1962 között Domanovszky Endre és Pap Gyula növendékeként tanuló Hézső Ferenc megpróbált túllépni a hagyományos vásárhelyi festészet ábrázolási és tematikai kliséin.
Az 1975-ben Munkácsy-díjjal elismert művész arra törekedett, hogy mind szellemiségében, mind szín- és formavilágában megújítsa a vásárhelyi piktúrát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


