Slágerparádé
Máté Péter slágereit viszik színpadra Veszprémben
Öt előadás, köztük a Máté Péter és S. Nagy István dalainak felhasználásával írt musical szerepel a veszprémi Pannon Várszínház következő évadának kínálatában.
2015.06.09 12:05MTIA teátrum igazgatója, Vándorfi László az évadértékelő és a következő év kínálatát bemutató sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a társulat az idei évadban 228 előadást játszott, kilenccel többet, mint az elmúlt évben.
A következő évadban színpadra állítják az Egy darabot a szívemből című musicalt, melyben Máté Péter és S. Nagy István dalai csendülnek fel. Láthatja a közönség William Shakespeare Makrancos hölgy című vígjátékát, a Nyitott ablak című bohózatot, Peter Shaffer Equus című színjátékát, melyet az Ajka Padragkút Táncegyüttessel közösen állítanak színpadra, valamint az Egy bolond százat csinál című zenés darabot - foglalta össze Vándorfi László.
A színház igazgatója elmondta azt is, hogy a nyár folyamán Sümegen, Ajkán és Alsóörsön játszik a társulat, új helyszínként pedig Balatonlellén, a felújított szabadtéri színházban lépnek a közönség elé, itt 17 előadást játszanak, összességében pedig a tavalyi előadásszámnál kettővel többször szerepelnek majd.
A közönség szavazatai alapján az évad előadása a Starfactory című musical lett, a közönségdíjat Szelle Dávid, Molnár Ervin és Pap Lívia színművészek kapták, az évad színésznője Oravecz Edit, az évad színésze pedig Bakai László lett.
Egy meglepő feldolgozás a szerzőtől:
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06