Máté Péter dala lett a győztes
Máté Péter dallal nyerték a Csináljuk a fesztivált!
Magyar Televízió Csináljuk a fesztivált! című dalversenye második sorozatának péntek esti döntőjében az Egyszer véget ér című dal lett a győztes, Miller Zoltán előadásában.
2007.12.29 08:09MTIKlasszikus magyar slágerek fiatal előadók tolmácsolásában, Harsányi Levente és Korda György műsorvezető páros felkonferálásával - a műsorsorozat népszerűségének ez volt a titka. Amint az a Magyar Televízió felméréséből kiderül, a középdöntő legnézettebb adásait péntek esténként mintegy 1 millióan kísérték figyelemmel. Egyre népszerűbb lett a fiatalok körében is a dalverseny, amely annak is köszönhető, hogy olyan népszerű előadók voltak az állandó fellépők, mint Péter Szabó Szilvia, Tóth Vera, Pély Barna, Ördög Tibor (Csipa) és Miller Zoltán. A döntőben ugyancsak fellépett Dér Heni, Szekeres Adrienn, Szolnoki Péter, Dolhai Attila, Emilio és Csonka András. Galambos Dorina és Bebe a Neoton együttes 220 felett című slágerét duettben adta elő. Két olyan előadóművész slágere is bekerült a döntőbe, akik már nem lehetnek közöttünk: ilyen a győztes dal, valamint Szécsi Pál Gedeon bácsi című száma.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


