4 évtized
Negyven előadás lesz látható az Agria Nyári Játékokon
Negyven előadással, öt új bemutatóval, az évfordulóhoz méltó kínálattal készül az idei szezonra a 40 éves Agria Nyári Játékok.
2015.06.06 07:30MTIKelemen Csaba, az Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője az MTI-nek.
Közlése szerint Egerben 34 előadásra, közte 16 gyermekeknek szóló produkcióra kerül sor: a nagyszínpadi produkciókat - a várban zajló felújítási munkálatok miatt - ezúttal a Líceumban, a kamara- és a gyermekszínházi darabokat pedig a hajdani Fagylaltkertben mutatják be.
A sort június 20-án a Líceumban a budaörsi Latinovits Színház előadása, a Legyetek jók, ha tudtok! nyitja, majd július 3-án - ugyancsak a nagyszínpadon - a 15 éves ExperiDance társulat Fergeteges - A királyné, a gróf és a cigánylány című produkciója lesz látható.
Kelemen Csaba közlése szerint kiemelkedik a júliusi kínálatból a veszprémi Pannon Várszínház előadása, a Hegedűs a háztetőn című musical, a Blackbirds Live Beatles Show-ja, valamint a veszprémi Petőfi Színház Bécsi vér című operettje.
Augusztusban lesz látható többek között az ExperiDance és a békéscsabai Jókai Színház közös produkciója, a Monte Cristo grófja, valamint az Agria Játékok történelmi musicalje, az Egri csillagok. A Külhoni Magyar Színház a kassai Thália Színház művészeivel közösen mutatja be az OmegA című zenés vígjátékot. Az ősbemutatón az Omega együttes tagjai is jelen lesznek.
Hangversenyt ad a Török Nemzeti Ifjúsági Filharmonikus Zenekar, az egri rendezvények sorát pedig augusztus 22-én a 75 éves Korda György gálaműsora zárja.
Kelemen Csaba arról is beszélt, hogy az Agria Játékok Rákóczi Ferencről szóló, A fejedelem című produkciójával a nyár folyamán Tokajban, Szerencsen, Szarvason és Beregszászon is fellép, a Zrínyi 1566 című előadásuk pedig szeptemberben kétszer lesz látható Szigetváron.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:28 Elfogtak egy férfit a brit miniszterelnök londoni házában történt tűzesettel kapcsolatban
- 6:27 DK: nem lehet eltitkolni a kínai hitel feltételeit
- 20:23 Tűz volt Keir Starmer brit miniszterelnök londoni házában
- 18:55 A Hamász átadta a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek Edan Alexander túszt
- 16:51 Főpolgármesteri Hivatal: Karácsony Gergely felmentette a BKV vezérigazgatóját
- 16:42 Kelemen Hunor levélben kéri az erdélyi magyar közösséget George Simion megállításához
- 14:00 Kisiklott egy vonat Debrecennél, miután kacsaszállító kamionnal ütközött - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06