Média
Átadták a Hégető Honorka Alapítvány díjait
A 2003-ban létrehozott díj az autóbalesetben elhunyt Hégető Honorka, az RTL Klub egykori munkatársának emlékét őrzi. A riporter az elesettekről, illetve a hátrányos helyzetben lévő emberekről készített anyagaiért 1999-ben Tolerancia díjat kapott.
2015.05.28 16:53MTIÁtadták az RTL Klub fiatalon elhunyt riporteréről elnevezett Hégető Honorka-díjakat csütörtökön Törökbálinton, az elismeréseket tizenkettedik alkalommal ítélték oda - tájékoztatta Kotroczó Róbert, a Hégető Honorka Alapítvány kuratóriumának elnöke az MTI-t.
A közlemény szerint a 2014-es év filmpályázatán az Index videoszerkesztőségének Zsolt bácsi című filmsorozata nyerte el a díjat. A kunyhóból bérlakásba költöző ember küzdelmeiről szóló dokumentumsorozat Szabó Péter, Halmos Máté, Nagy Dániel és Szili Tamás alkotása.
Az RTL Klub Házon kívül című műsorának szerkesztősége megosztott díjat kapott, a zsűri indoklása szerint a korrupció tematikájának konzekvens és folyamatos napirenden tartásáért. Megosztva díjazták a televízió két munkatársát, Vojtahovszki Miklós operatőrt és Halász Katalin vágót a Dizájner drogok című riport munkálataiért.
A Telenor különdíját Hajdú D. András és Magócsi Márton kapta a Máltai Szeretetszolgálat telepjének programjáról szóló filmért - olvasható a közleményben.
Az MTI értesülése szerint az idei elismeréseket több mint 40 pályamunka elbírálása után ítélték oda.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


