Három év hat hónap
Elítélték a Hégető Honorka riporter halálát okozó autóst
Három év hat hónapi börtönre ítélte nem jogerősen a Veszprém Városi Bíróság halált okozó ittas járművezetés bűntette miatt azt a 30 éves férfit, aki tíz évvel ezelőtt az RTL Klub Televízió riporterének, Hégető Honorkának a halálát okozta.
2011.02.17 15:21MTIŐk ketten ültek abban a személykocsiban, amellyel a férfi Alsóörs határában egy betonfalnak hajtott - tájékoztatta Meződi János, a Veszprém Megyei Bíróság elnöke az ítéletről csütörtökön az MTI-t.
A Veszprém Városi Bíróság az autót ittasan vezető D. Gáspárt mellékbüntetésként öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is, nyolc évre pedig a járművek vezetésétől, valamint meg kell fizetnie négymillió forint bűnügyi költséget - mondta az elnök.
A bírósági tényállás szerint D. Gáspár 2001. július 3-án kora reggel közepesen ittas állapotban, vezetői engedély nélkül ült autóba, s az Alsóörs és Paloznak közötti mellékúton - figyelmen kívül hagyva a 30 kilométeres korlátozó táblát - nagy sebességgel hajtott a személykocsival, majd egy kanyarban a betonozott partoldalnak és egy villanyoszlopnak ütközött.
Hégető Honorka
Utasa, a 30 éves Hégető Honorka a kórházba szállítása után életét vesztette, D. Gáspár könnyebb sérüléseket szenvedett.
A fiatalember később távozott az országból Brazíliába, de a távollétében a veszprémi bíróság négy évi börtönbüntetésre ítélte. Ezt az ítéletet a székesfehérvári bíróság később hatályon kívül helyezte - mondta Kahler Frigyes, a Veszprém Megyei Bíróság büntetőkollégiumának vezetője korábban az MTI-nek.
A férfit január közepén hozták haza Brazíliából, és azonnal előzetes letartóztatásba helyezték Veszprémben.
Meződi János csütörtökön az MTI-t tájékoztatta arról is, hogy D. Gáspárt Brazíliában hosszabb ideje már fogva tartotta a hatóság, s az előzetes letartóztatásban töltött időt a bíróság beszámítja a büntetésbe. Közlése szerint az ügyész súlyosbításért, míg a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így a most meghozott ítélet nem jogerős.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


