Halálos közúti balesetet okozott
Hazaszállították a Hégető Honorka halálát okozó férfit
Másfél év fogva tartás után Brazíliából hoztak haza kedden egy körözött magyar férfit, aki tíz éve ittasan halálos közúti balesetet okozott.
2011.01.18 13:38MTIA távollétében börtönbüntetésre ítélt 36 éves férfit szállító menetrend szerinti járat kora délután szállt le a Ferihegyi repülőtéren.
A férfi 2001. június 3-án Alsóörs közelében az általa ittasan vezetett személyautóval kisodródott, betonfalnak ütközött, majd a jármű utasával együtt kirepült az autóból. A 30 éves utas, az RTL klub riportere, Hégető Honorka a kórházba szállítás után meghalt.
Bényi Mónika, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a repülőtéren, a tavaly augusztus 4-én Rio de Janeiróban elfogott férfi átadásakor az MTI-nek elmondta: D. G. 2004-ben hagyta el az országot. Távollétében a Veszprém Megyei Bíróság börtönbüntetésre ítélte.
A két ország között nincs kiadatási egyezmény, és korábban soha nem hoztak haza Brazíliából nemzetközi elfogatóparancs alapján őrizetbe vett magyar állampolgárt - tette hozzá.

A férfit, akit müncheni átszállással, megbilincselve hoztak haza a rendőrök, a budapesti Gyorskocsi utcai fogdába szállították, majd szerdán a Veszprém Megyei Bíróság elé állítják, mert ügyében a megyei hatóság halált okozó ittas járművezetés büntette miatt hozott jogerős ítéletet.
Az ORFK szóvivője arra a kérdésre nem tudott válaszolni, hogy D. G. milyen büntetést kapott, illetve a másfél éves brazíliai fogva tartása beleszámíthat-e ítéletébe, mondván, ez az ügy már nincs rendőrségi szakban.
Az autóbalesetben életét vesztett riporter emlékére alapítványt és róla elnevezett Hégető Honorka-díjat hoztak létre; az elismerésre minden évben azok a riporterek pályázhatnak, akik kisebbségekkel, illetve hátrányos helyzetű emberekkel foglalkozó riportokat készítenek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06