Programajánló
Artisták, mazsorettek és szambatáncosok az idei városligeti cirkuszparádén
A cirkuszok világnapján, szombaton rendezik meg az idei városligeti cirkuszparádét, amelyen kosztümös artisták, lovas huszárok, mazsorettek, brazil szamba táncosok, oldtimer autók, gólyalábasok, valamint a Circussimo! című új műsor teljes társulata vonul át a Városligeten a műfaj népszerűsítése céljából.
2015.04.17 06:30MTIA Cirkusz Világszövetség kezdeményezésére 2008 óta minden évben április hónap harmadik szombatján tartják a cirkuszok világnapját azzal a céllal, hogy a közönség jobban megismerhesse a művészeti ág sokszínűségét és kulisszatitkait. Ezen a napon a Fővárosi Nagycirkusz újra feleleveníti a cirkuszparádék 19. századba visszanyúló, Amerikából induló hagyományait, amely szerint a városba érkező vándorcirkuszi társulatok díszes menetben vonultak végig az utcákon - közölte az intézmény az MTI-vel.
A Fővárosi Nagycirkusz épülete előtti színpadon a Szölöskislaki Artista Iskola bemutatójával kezdődik a program, majd a délelőtti Circussimo! előadás után elindul a menet az Állatkerti körúton a Hősök teréig, és ugyanezen az útvonalon érkezik vissza délután az épület elé. A felvonulást Pintér Tibor Lovasszínházának társulata is kiegészíti, és klasszikus cirkuszi időket idéző hintón adják elő produkcióikat.
A felvonulását követően a szabadtéri színpadon fellépnek a Baross Imre Artistaképző diákjai, valamint a Feeling Mazsorett Tánccsoport.
A Circussimo! előadást ezen a napon is a szokott műsorrendben tartják meg. A programban fellép az amerikai Farfan Troupe kereszt-trapézakrobataszámmal, a kínai Santung (Shandong) csoport lábikáriaprodukciójával, a nyolc artistanőből álló orosz Szkokov csoport egy különleges hintaszámmal, Rich Metiku, a különlegesen hajlékony etióp "kaucsuklány", de lesznek fókák, akrobaták, zsonglőrök, és görkorcsolya-virtuózok is.
A Nemzetközi Cirkuszszövetség a világnapra meghirdette a "cirkuszszelfi napot" is, amelynek célja, hogy minél több cirkuszrajongó készítsen magáról, vagy barátairól bohócorros fotót. A kezdeményezéshez kapcsolódva a parádén résztvevő művészekkel és a közönséggel délelőtt közös fénykép is készül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


