Fordulatos történetek, lebilincselő helyszínelők
A CSI NY: New York-i helyszínelők laborzsenije: A.J. Buckley
Az idén ötödik születésnapját ünneplő AXN csatorna kétség kívül egyik legsikeresebb műsora a Nagy Alma bűnüldözőinek munkáját bemutató CSI NY: New York-i helyszínelők sorozata.
2008.09.26 18:42ma.hu
Az idén már negyedik évadot megkezdő széria sikerét a fordulatos történetszövés, az igazságügyi nyomozók munkájába történő bepillantás, a csúcstechnika és a modern tudomány segítségével megoldott bonyolultabbnál bonyolultabb ügyek garantálják. Lebilincselő, ahogyan a sikeres helyszínelők csapata a nyüzsgő nagyváros erőszakos bűnelkövetőit üldözik.
E sikeres csapat tagja az A.J. Buckley által alakított tehetséges technikai zseni, Adam Ross is, akinek nemcsak szakmai tudására, hanem humorára is mindig számíthatnak a nézők. A.J. Buckley Írországban született, hatéves korában szüleivel Kanadába költözött. Filmes karrierje korán megkezdődött, tizenévesen már olyan sorozatokban szerepelt, mint a "The Odyssey", de az "X-akták és a "Millenium" c. sorozatokban is komoly epizódszerepeket kapott.
A "Kísérleti patkányok" című thrillerben nyújtott alakítása hozta meg számára az ismertséget; ezután Los Angelesben is keresett színésszé vált. Több mint húsz filmet készített, amelyek közül kiemelkednek a "Veszélyes körök", valamint a nagy elismerést hozó "Blue Car" című alkotások. A legnagyobb népszerűséget a televíziós sorozatok hozták meg számára, amelyek közül kétséget kizáróan az AXN csatornán sugárzott CSI NY: New York-i helyszínelők a legkedveltebb és legsikeresebb.
A. J. Buckley a kamera másik oldalán is kipróbálta már magát. Saját produkciós irodája, a Fourfront Productions, amelynek keretein belül több televíziós és mozifilm produceri munkálatain dolgozik. Hobbija a zenélés, Ryan Gosling (Fél Nelson) színész barátjával közös bandájukban dobol. Los Angelesben él, szingli, ausztráliai modell és színész barátnőjével, Sharni Vinson-nal nemrég szakított.

Filmjei:
2007 - Emelt fővel - Visszavágó (Walking Tall: The Payback) ... Harvey Morris
2006 - Mit műveltél? (You Did What?) ... Greg Porter
2005 - Bosszúálló ragadozó (Manticore) ... Sulley
2004 - Szobatársak - Addig nyújtózkodj, amíg az albérlőd tart! (Roomies) ... Reno
2004 - Az ellenség karmaiban (In Enemy Hands) ... U.S.S. Swordfish: Medical Officer
2004 - Nem York-i helyszínelők sorozat (C.S.I.: NY) ... Adam Ross
2003 - Vészjelek (Silent Warnings) ... Layne Vossimer
2003 - Időzsaru 2. - Verseny az idővel (Timecop: The Berlin Decision) ... kapuőr 2003 - Blue Car ... Pat
2002 - 100 nő (Girl Fever) ... Jesse
2002 - Veszélyes kívánságok (Wishcraft) ... Howie
2001 - Száguldj, csajszi! (Motocrossed) ... Jimmy Bottles
2000 - Belső körök (The In Crowd) ... Wayne
1999 - Kell egy csapat (In a Class of His Own) ... Jake Matteson
1999 - Pokoli alku (Deal of a Lifetime) ... Axe
1998 - Kísérleti patkányok (Disturbing Behavior) ... Chug Roman
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


