Húsvét
Erdő Péter: Isten mindenkit hazavár
Krisztus kereszthalála és föltámadása megmutatta, hogy a teremtő és megváltó Isten nem feledkezik meg az emberiségről, és minden tragédia, minden emberi és történelmi bukás után is hazavár mindenkit, és örök boldogságot készít.
2015.04.04 09:30MTI
templom.hu
Húsvét öröme nem futó jó hangulat, hanem annak a biztos tudása, hogy az ember alapvetően a helyén van a világban, hogy az életének célja, értelme van, és van valaki, aki szeretettel kíséri az egész emberiség sorsát - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek húsvét üzenetéről.
Megrendítően támasztják ezt alá napjainkban a közel-keleti keresztények tanúságtételei - mondta Erdő Péter, felidézve, hogy Egyiptomban a mártírok családtagjai imádkoztak szeretteik gyilkosaiért. Sőt, mi több, azt mondták, hogy szeretettel várják őket, ha emberi szót akarnának váltani velük. Aki képes kimondani ezt, miután ilyen szörnyű körülmények között elveszítette a szeretteit, az nagyon mélyen megértett valamit Krisztus szeretetéből - vélekedett.
A bíboros rámutatott: a nagypénteki liturgiában elhangzik, hogy Krisztus engedelmes volt az Atya iránt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Istennek engedelmeskedni azt jelenti, hogy az ember fölismeri emberlétének helyét a világban, fölismeri a teremtő Isten jóságát és akaratát a saját és a többi ember életében, az egész világban és a természet adottságaiban is. Hozzátette: amikor az ember tisztelettel elfogadja ezt, és nem pillanatnyi előnyei érdekében, önzőn, mások kárára vagy a következményekre nem gondolva cselekszik, akkor engedelmes.
Természetes képességeinkkel a teremtett világból is felismerhetők az emberi élet legalapvetőbb követelményei. Amikor pedig Isten maga szól az emberhez, akkor még könnyebb engedelmeskedni - mondta.
"Tisztán csengő szó" a legfőbb parancsolat: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből, és szeresd embertársadat, mint saját magadat - fogalmazott Erdő Péter, hozzátéve, hogy ennek a parancsnak engedelmeskedett, ezt példázta Jézus egész életével és kereszthalálával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


