Programajánló
Húsvét: Bujákon bemutatják a kutyaköszörű nevű népi játékot is
Bujáki Húsvét címmel kétnapos rendezvényt tartanak a Nógrád megyei községben a hét végén: a római katolikus liturgia szerinti vallási ünnep mellett a hagyományokat is felelevenítik, vasárnap pedig a fiatalok bemutatják a kutyaköszörű nevű, helyi népi játékot.
2015.04.04 06:30MTIBuják polgármestere, Borbély Gábor elmondta: szombaton 11.00 órakor 15 kilométeres gyalogtúrával indul a program. A résztvevők a templomkertből indulnak, ide is térnek vissza. Útjuk során Buják főbb nevezetességeit, köztük a várromot, a Sasbérc kilátót, a keselyréti óriás kocsányos tölgyet, a kálváriát járják végig. Nagyszombaton a feltámadási körmenet 19.00 órakor kezdődik.
Vasárnap ünnepi szentmisével és körmenettel folytatódik a program, amelyet ebéd és helyi termékek vására, különféle népi ügyességi játékok, íjászat, valamint állatsimogató is színesít. Nyitva lesz a Glatz Oszkár Galéria és a népviseletes babagyűjtemény is.
A hagyományos locsolkodás 14 óra 30 perckor kezdődik a Kossuth út 17. szám alatti ház udvarán a kútnál. Ezután bemutatják a kutyaköszörű nevű népi játékot.
Borbély Gábor az MTI kérdésére elmondta: a kutyaköszörű egy archaikus, kétkaros körhinta. Egy hosszú farúd két végére egy-egy leány rákapaszkodik, két legény pedig, a szerkezet tengelyénél állva, jól megforgatja őket. Vasárnap ezt a régi játékot népviseletbe öltözve mutatják be a bujáki fiatalok.
A polgármester hozzátette: a program délután színpadi programokkal folytatódik, este pedig locsolóbál zárja a rendezvényt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06