Virágvasárnap
Ferenc pápa: a keresztények válasszák az alázat útját a világiasság helyett
A megaláztatások és szenvedések közepette is embertársait szerető Jézus példájáról beszélt Ferenc pápa a római Szent Péter téren virágvasárnap bemutatott szentmisén, amellyel megkezdődtek a húsvéti szent hét egyházfő vezette szertartásai.
2015.03.29 16:30MTIFerenc pápa homíliájában úgy fogalmazott, hogy a megalázott, kigúnyolt, megkínzott, halálra ítélt Jézus megmutatta, milyen legyen a keresztények "életstílusa", amelyet az alázatnak kell meghatároznia az élet legapróbb pillanataiban is. Ezzel ellentétes a világiasság, a hiúság, büszkeség, a sikerre törekvés - mondta az egyházfő. "Nincsen más út mint az alázat, de nincsen alázat megaláztatás nélkül" - fogalmazott.
A pápa emlékeztetett azokra, akik teljes csendben élnek, lemondva önmagukról is azért, hogy másokat szolgáljanak, mivel beteg rokonukat ápolják vagy a hajléktalanoknak segítenek. Azokra, akiket hitükért diszkriminálnak és üldöznek, valamint a hitükért életükkel fizető keresztényekre, akiket mai mártíroknak nevezett.
A Jézus jeruzsálemi bevonulását idéző virágvasárnapi szentmise a fákkal és növényekkel díszített római Szent Péter tér közepén álló obeliszknél kezdődött, ahol Ferenc pápa megáldotta az olajfa- és pálmafaágakat. A olajfaágak a délolasz Puglia tartományból érkeztek, a Ferenc pápa által is kézben tartott fonott pálmalevél az északnyugat-olaszországi Liguriából. Az obeliszktől az egyházfő, bíborosok és püspökök a Szent Péter bazilika lépcsősoránál felállított szabadtéri oltárig vonultak. A misén többek között lengyelül imádkoztak az egyházért, indonéz nyelven a fiatalokért, kínaiul azokért, akik az igazságot keresik, szuahéli nyelven a szegényekért és szenvedőkért.
A katolikus egyház virágvasárnap ünnepli az Ifjúsági Világnapot. A római Szent Péter teret az olasz egyházmegyékből érkezett fiatalok lepték el. A Vatikán adatai szerint hetvenezer ember volt a téren.
Virágvasárnappal megkezdődtek a húsvéti szent hét szertartásai. Ferenc pápa nagycsütörtökön a római Rebibbia börtönben idézi fel a lábmosás szertartását, péntek este a Colosseumnál a Via Crucis keresztútját vezeti, húsvét vasárnap délben Urbi et Orbi áldását adja a Szent Péter téren.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06