Kiállítás, koncertek
Orosz kulturális napok lesznek Budapesten
Fotókiállítás, koncertek, valamint tánc- és színházi előadás várja az érdeklődőket csütörtöktől március végéig Budapesten, az első alkalommal megrendezendő Orosz Kulturális Napok Magyarországon elnevezésű eseménysorozaton.
2015.03.19 06:30MTIA rendezvény a Látnivalók Oroszországban című fotókiállítás megnyitójával veszi kezdetét az Orosz Kulturális Központban csütörtök este. A tárlat 70 felvétele Oroszország építészeti, történelmi-kulturális műemlékeit mutatja be, köztük a moszkvai Kremlt és a Vörös teret, Szentpétervár történelmi városközpontját, valamint a Téli Palotát és környékét. Emellett a kevésbé ismert területek, a Bajkál-tó, Baskíria, Jakutszk, Manysiföld és az Urál vidéke is megelevenedik az április 3-ig nyitva tartó tárlaton.
Március 26-án Friss szellő Kelet felől címmel ad koncertet a szentpétervári Tyerem Kvartett Szolovjova Jekatyerina, a Mariinszkij Színház szólistájának közreműködésével. Az együttes repertoárján több mint 500 klasszikus és modern darab szerepel.
Március 28-án Oleg Pogudin orosz énekes A legjobb orosz dalok és költemények című koncertjén vehetnek részt az érdeklődők. A műsorban megtalálhatóak Puskin, Gumiljov, Vertyinszkij, Okudzsava és Lermontov költeményeinek megzenésített változatai.
A Művészetek Palotájában (Müpa) Orosz ajándék címmel az ország legjobb zeneiskoláinak diákjai mások mellett Csajkovszkij, Gershwin, Liszt Ferenc, Alexander Zarzycki, Szergej Vasziljenko, valamint Oreszt Jevlahov, Gaspar Cassado, George Renzo Ruggieri és Georgij Szviridov műveit szólaltatják meg március 29-én 16 órakor. Szintén a Müpában lép színpadra március 30-án az Italmasz, az Udmurti Köztársaság Állami Akadémiai Ének- és Táncegyüttese.
A Nemzeti Színházban március 28-án és 29-én Gogol Háztűznéző című darabját mutatja be az Alekszandrijszkij Színház, Valerij Fokin rendezésében. A darab színpadra állítását a szerző születésének 200 éves évfordulója alkalmából szervezték.
Az orosz kulturális napok az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Orosz Föderáció Kulturális Minisztériumának együttműködése révén jött létre.
Az eseménysorozat célja, hogy "bemutassa az orosz művészet sokszínűségét, és példázza azt, hogy az egymással folytatott párbeszéd mennyiben gazdagíthatja a magyar és orosz emberek lelkét" - olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06