BTF
Bécsben is bemutatták a Budapesti Tavaszi Fesztivál programját
Bécsben is bemutatták csütörtökön sajtótájékoztató keretében a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) programját. Az idén valamivel későbbre, április 10-től 26-ig meghirdetett kulturális seregszemlére 2015-ben is sok ezer osztrák vendéget várnak a magyar fővárosba.
2015.02.07 04:30MTIKovács Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviseletének vezetője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy 2015-ben Budapesten az osztrák vendégéjszakák száma meghaladhatja a 200 ezret Budapesten, és ezek 10-15 százaléka a Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz köthető.
A fesztivál fókuszában Liszt Ferenc művészete lesz, valamint az olasz kultúra, melyet számos kiváló muzsikus képvisel, a Nemzeti Színházban pedig újra megrendezik a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM), amelyen idén 13 ország társulata, köztük a bécsi Burgtheater is részt vesz - hangzott el Káel Csaba, a Művészetek Palotája vezérigazgatója, a BTF-et szervező operatív testület elnöke, valamint Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezető igazgatója, az operatív testület tagja közös prezentációján.
"Közös hagyományaink már önmagában is köteleznek minket a dialógusra, de ma az európai együttélésünk a tétje annak, hogy jobban megismerjük egymás kultúráját: ebben segít a Budapesti Tavaszi Fesztivál" - hangsúlyozta Káel Csaba.
Bán Teodóra és Káel Csaba kiemelte, hogy az idén valamivel később, április 10. és 26. között tartják a Budapesti Tavaszi Fesztivált, ezzel Bécs és Prága hasonló kulturális fesztiváljaihoz időben közelebb kerülve a magyar főváros vonzó célpontot kínálhat a távolról érkező turistáknak, emellett az időjárás is kedvezőbb lehet a szabadtéri programokhoz, városnézéshez.

Az idei BTF 17 napja alatt 32 helyszínen 135 program, köztük 3 ősbemutató és több mint 20 magyarországi bemutató várja a hazai és külföldi közönséget. Olyan világsztárok és együttesek látogatnak Budapestre, mint Gyenyisz Macujev orosz zongoraművész, Kirill Petrenko és a Bajor Állami Zenekar, Vladimir Ashkenazy és a Philharmonia Orchestra, David Sanborn hatszoros Grammy-díjas szaxofonos, a világzene terén Dhafer Youssef arablant-művész és Nishat Khan szitárművész. A magyar kiválóságok közül koncertet ad mások mellett Ránki Dezső, Várdai István, Fassang László, Dresch Mihály, Balogh Kálmán és Lukács Miklós - hangzott el.
Balázs János zongoraművész a sajtótájékoztatón Liszt A Villa d'Este szökőkútjai című művét bemutatva adott ízelítőt április 19-i vigadóbeli BTF-koncertjéből, amellyel példaképe, Cziffra György emléke előtt tiszteleg.
Mint az MTI-nek elmondta, különösen nagy öröm számára ez a hangverseny, hiszen Cziffra 1956-os kivándorlása után először az 1970-es évek közepén térhetett haza koncertezni, és akkor éppen a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, a Pesti Vigadóban játszott.
"Annak is nagyon örülök, hogy az idei BTF egyik központi alakja Liszt, mivel ő olyan kapcsolódódási pontot jelent világszerte, akire méltán lehetünk büszkék, hiszen magyarnak vallotta magát. Sokatmondó az is, hogy élete alkonyán Budapestet választotta otthonául, megalapítva a Zeneakadémiát, amelynek én és sok más zongorista, köztük Cziffra György is köszönheti, hogy művész lett" - fogalmazott Balázs János.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06