BTF
Új bemutatóval jelentkezik a Honvéd Táncszínház
A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a két részből álló Napszédítő/Páva-variációk című produkciót március 24-én láthatják az érdeklődők a Thália Színházban.
2014.03.22 15:28MTI
A Napszédítő című darab a televízióban nagy sikerrel vetített Fölszállott a páva című műsor ötlete nyomán készült - mondta el Zsuráfszky Zoltán művészeti vezető az MTI-nek. Hozzátette, az együttes is szerette volna feldolgozni a pávamotívumot, aminek eredményeként új hangulatokkal, színekkel, jelmezekkel és táncokkal teli darab született.
A pávamotívum a magyar népművészetben az örök szerelem jelképe: a műsor első része e téma körül forog. A Napszédítő című darab olyan utazásra hívja a nézőket, amely során újra felfedezhetik a magyar népművészet viseleteit, a népzene elbűvölő dallamait és a táncok utánozhatatlan virtuozitását.
Vincze Zsuzsa és Zsuráfszky Zoltán koreográfiájában kalocsai, matyó, dél-alföldi és székelyföldi anyagot mutatnak be a táncosok. A koreográfus elmondta, szeretnék megmutatni azoknak a motívumoknak a gyökereit, amelyek a modern divatban is visszaköszönnek és amelyeket a média is használ. Zsuráfszky Zoltán kiemelte, nagyon nagy öröm számukra, hogy a produkció révén megmutathatják a közönségnek az eredeti magyar népzene és néptánc csodálatos kincseit.
Az est második részében Kodály Zoltán örökérvényű darabjára, az 1930-as években született Páva-variációk című műre készült tánckölteményt láthat a közönség. A koreográfus elmondta, Kodály rengeteg színt vonultat fel alkotásában, ennek megfelelően a csodálatos jelmezbe bújt táncosok is szomorú, vidám, vicces és érdekes zenei motívumokat bontanak ki a szerelem és a szabadság gondolatát körüljáró táncdarabban.
A Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Nemzeti Táncszínház felkérésére készült produkciót a márciusi bemutatót követően május 17-én láthatják az érdeklődők a Művészetek Palotája Fesztiválszínházában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


