Pert nyertek, de nem vehetik birtokba
Elárverezik egy erdélyi görög katolikus közösség templomát
A romániai görög katolikus egyház kásvai közössége 13 évi pereskedés után 2008-ban nyerte vissza a tulajdonjogot a hatvan évvel korábban elvett ingatlanai fölött, de azóta sem vehette birtokba tulajdonát.
2015.02.05 05:30MTIEgy törvényszéki végrehajtó árverésen próbálja értékesíteni a Maros megyei Kásva (Casva) falu görög katolikus templomát, parókiáját és a hozzájuk tartozó telket - hívta fel a figyelmet Smaranda Enache, a marosvásárhelyi Pro Európa Liga emberi jogi szervezet társelnöke szerdai sajtótájékoztatóján.
Az 1858-ban épített templom kikiáltási ára 810 ezer lej, (56,7 millió forint), a parókiáé és a hozzá tartozó teleké pedig 90 ezer lej (6,3 millió forint) lesz a jövő hét keddjére meghirdetett árverésen. A törvényszéki végrehajtó azt az összeget próbálja ekképpen behajtani, amelyikkel - egy bírósági ítélet szerint - a helyi görög katolikus közösség tartozik a helyi ortodox közösségnek azokért az átalakításokért, amelyeket az államosítás óta az épületeken végeztek.
Amint a Pro Europa Liga közleménye felidézi, a romániai görög katolikus egyházat 1948-ban betiltotta a kommunista hatalom, vagyonát az ortodox egyháznak adta. Az 1992-ben újraalakult kásvai görög katolikus közösség 13 évi pereskedés után 2008-ban nyerte vissza a tulajdonjogot a hatvan évvel korábban elvett ingatlanai fölött, de azóta sem vehette birtokba tulajdonát.
Az ortodox egyház ugyanis peres úton követelte az épületekben elvégzett átalakítások ellenértékét, és a bíróság el is ismerte a követelés nagyobb részének a jogosságát. A bíróság egy olyan, 498 négyzetméteres falfestménynek az árát is jogos követelésnek fogadta el, amelyet 1998-ban a görög katolikus egyház tiltakozása ellenére festetett az ortodox egyház a per tárgyát képező templom falára.
A Pro Európa Liga a görög katolikus közösség elleni rendszeressé vált diszkrimináció újabb eseteként mutatta be a történetet. Úgy vélte, a görög katolikus egyház jogkövetelésének a meghiúsítása új szakaszba érkezett. Az erdélyi egyházat számára kifizethetetlen kártérítés megállapításával sodorják abba a helyzetbe, hogy ne vehesse birtokba a visszaszolgáltatott javait.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
- 10:08 Trump betiltja a vírusokkal kapcsolatos veszélyes kutatások állami támogatását
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06