Márciusban
Országos táncháztalálkozó a Papp László Sportarénában
A legjelentősebb Kárpát-medencei tájegységek és a hazai nemzetiségek képviselőinek részvételével rendezik meg az országos táncháztalálkozót és népművészeti kirakodóvásárt március 28-29-én a Papp László Budapest Sportarénában.
2015.01.28 16:44MTIMárcius 27-én pedig előtáncházat tartanak a Fonó Budai Zeneházban.
Március 27-én Halljunk szót...! címmel a Fonó Budai Zeneházban tartanak koncerttel egybekötött előtáncházat.
A táncháztalálkozó első napja táncházak és bemutatók sorozatával indul a Budapest Sportaréna küzdőterén, a legjelentősebb Kárpát-medencei tájegységek és a hazai nemzetiségek felvonultatásával. A gyerekeket aprók táncával és kézműves foglalkozással szórakoztatják, délután jubiláló népzenei együttesek adnak műsort.
A szombat esti gálaműsorban fellépnek Magyarország kiemelkedő néptáncegyüttesei, hagyományőrző együttesei, valamint a határon túlról érkező népművészek. A programot hajnalig tartó Éjszakai bál teszi teljessé, amelynek idén is a Fáklya Klub ad otthont - közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó ügynökség szerdán az MTI-vel.
A vasárnapi Aprók bálja különlegessége, hogy a küzdőtéren a gyermektáncosokkal együtt a közönség is részt vehet a táncokban. A húsvéti készülődés jegyében kézműves foglalkozásokat tartanak, valamint népi játékok, ügyességi versenyek, babakoncertek, "ínyenc táncházak", népzenei és néptáncbemutatók színesítik a programokat.
A vasárnap esti gálaműsorban a Kossuth-díjas Csík zenekar és vendégei - Rúzsa Magdi, Dresch Mihály, Lovasi András, Lakatos Róbert és a Fitos Dezső Társulat - lépnek fel Novák Péter rendezésében.
A népművészeti kirakodóvásár mellett filmvetítések, hangszer- és fotókiállítások is várják az érdeklődőket.
Az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár - mint az egyik legjelentősebb hazai folklórfesztivál - a népzene, a néptánc és a tárgyalkotó népművészet seregszemléje, amelyen műkedvelő és hivatásos előadók, gyermek- és felnőtt néptáncegyüttesek, zeneiskolások és hagyományőrző népművészek működnek közre a Kárpát-medencei magyarság és a hazai nemzetiségek képviseletében.
A Táncháztalálkozó, mint az UNESCO-listán szereplő és hungarikumnak nyilvánított táncházmódszer nagy ünnepe, 2010-ben, a Magyar Fesztivál Szövetség első alkalommal meghirdetett pályázatán folklór kategóriában elnyerte a kiváló fesztivál minősítést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
- 4:48 Vármegyehatáron átnyúló kerékpárút-fejlesztést adtak át Őrtiloson
- 3:47 Olaszország visszaszeretheti az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot
- 2:46 Fonogram-életműdíjat kapott az Edda Művek, Müller Péter Sziámi és Galler András
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06