Hosszú szünet után visszatér
Athe Sam Klub: Etnorom, Táncház, Le Rom, Dj Ritmo a G3-ban
Hosszú szünet után január 22-én újra indul az Athe Sam Klub. A G3 Rendezvényközpontban (az egykori Gödör Klubban, a Király utcában)a legjobb hazai roma zenekarok koncertjeit hallhatja a közönség, valamint roma táncház és tánctanítás is lesz.
2015.01.18 05:30MTIA havonta egyszer, mindig csütörtökön sorra kerülő rendezvény célja, hogy ingyenes keretek között találkozzanak romák és nem romák, ismerjék meg egymás kultúráját - közölték a szervezők az MTI-vel.
Első alkalommal január 22-én a táncház mellett az Etnorom és a Le Rom lép színpadra. Az Etnorom együttest tíz évvel ezelőtt alapította a Kalyi Jagból ismert két énekes, Künstler Ágnes és Balogh József. Céljuk a roma folklór széles palettájának bemutatása volt, ám mostanra az együttes az autentikus roma muzsikát balkáni, orosz, spanyol, arab, erdélyi, török, szerb roma zenei elemekkel, valamint egyéni ízekkel egészítette ki, és kialakított egy egyedinek számító roma világzenei stílust.
A Le Rom zenekar 2010-ben alakult, a név jelentése: a romák. A zenekart vezető Kovács Máté folytatja a családi hagyományt, nagyapja, Gojma, és édesapja, Kovács Antal a Romano Drom vezetője után. A zene energikus, a hagyományos folklórt ötvözi balkáni, pop és romános elemekkel. A fiatal zenekar az Athe Sam Roma Összművészeti Fesztiválon debütált a Chico & the Gypsies előzenekaraként, azóta megjárta Európa nagyobb fesztiváljait.
A koncertek után a Korai's Banditos tagja, Dj Ritmo pörgeti a lemezeket. Az idei második Athe Sam Klub február 26-án lesz, amikor a Karaván Família és a Szilvási Gipsy Folk Band zenél.
A rendezvényekre a belépés ingyenes.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06