79 éves volt
Elhunyt Oberfrank Géza karmester, az Operaház örökös tagja
Oberfank Gézát 1989-ben nevezték ki az Operaház zeneigazgatójává, majd 1994-től három éven át az intézmény főzeneigazgatói posztját töltötte be. Operarendezőként is dolgozott. Számos magyar mű ősbemutatója fűződik nevéhez.
2015.01.12 15:18MTIÉletének 79. évében, hosszas betegség után hétfőn elhunyt Oberfank Géza érdemes és kiváló művész, a Magyar Állami Operaház Liszt Ferenc-díjas karmestere, az intézmény örökös tagja - közölte az intézmény az MTI-vel hétfőn.
Az Operaház a művészt saját halottjának tekinti, temetésének időpontjáról később adnak tájékoztatást.
Oberfrank Géza 1961-ben, művészdiplomája megszerzésének évében csatlakozott az Operaházhoz, karmesterként a Vérnásszal mutatkozott be 1964-ben. 1973-tól négy éven át volt a berlini Komische Oper főzeneigazgatója volt, később a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Budapesti Operettszínház és a Szegedi Nemzeti Színház zenei vezetéséért felelt különböző posztokon.
1989-től ismét a Magyar Állami Operaház társulatának tagja, 2010-ig az OperaStúdiót is irányította, számtalan fiatal művészt készítve fel a pályára, szerepekre. 1989-ben zeneigazgatói kinevezést kapott, majd 1994-től három éven át az intézmény főzeneigazgatója volt. Oberfrank Géza pályafutása során operarendezőként is bemutatkozott, Budapesten a Háry Jánost, Szegeden többek közt a Carment, Az álarcosbált és a Vérnászt állította színpadra.
Számos magyar mű ősbemutatója - például Szokolay Szávitri, valamint Margit című operája - fűződik nevéhez, Berlinben pedig az ő zenei irányításával mutatták be a Háry Jánost. Erkel Dózsa György című műve néhány héttel ezelőtt az ő átdolgozásában került színre az Erkel Színházban - idézik fel az Operaház közleményében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 MGE: minden adott az új autók piacának fellendüléséhez
- 9:08 Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen
- 8:08 A Ladánybene 27 visszament a múltba új lemezén
- 7:55 Csak így tudták eltávolítani a Baltimore-i híd legnagyobb darabját a Dali konténerszállítóról
- 7:07 Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel
- 6:07 Mazars: Ez gyakorolhat hatást a magyar gazdasági környezetre
- 5:06 Új kiállítással bővül a Hungexpo kínálata
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06