Köszönöm a Jóistennek, hogy ide születtem
Zenthe Ferenc salgótarjáni kötődéséről jelenik meg könyv
Zenthe Ferenc színművész gyermekkorát és a szülővárosához, Salgótarjánhoz fűződő, haláláig tartó kötődését mutatja be a helyi Dornyay Béla Múzeum által megjelentetett könyv.
2014.11.30 07:30MTIA Köszönöm a Jóistennek, hogy ide születtem című könyv a múzeum idei negyedik kiadványa, bemutatóját december közepére tervezik - mondta el az MTI-nek a kötet szerkesztője.
Balogh Zoltán hozzátette: civil kezdeményezésre, a helyi önkormányzat, valamint a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara anyagi támogatásával egy éve láttak neki a gyűjtőmunkához.
Forrásként a Nógrád Megyei Levéltár dokumentumait, a helyi sajtóban megjelent írásokat, valamint a Palócföldben, a Magyar Nemzetben és a Népszabadságban megjelent tudósításokat, interjúkat, riportokat használták.
A helytörténeti kutató kifejtette: Zenthe Ferenc gyermekkorát, Salgótarjánhoz fűződő kapcsolatát és a nemzet színészének halálát követő, egyre erősödő Zenthe-kultuszt is igyekeztek körüljárni. Annál is inkább, mert a Zenthe Ferencet tisztelők körében is kevéssé ismert a művész Salgótarjánhoz való erős érzelmi kötődése.
A kötetből kiderül, hogy a salgóbányai bányagondnok édesapja hozta létre az első mozit Salgótarjánban, Zenthe Ferenc természetszeretete, történelem iránti érdeklődése pedig a Medves-fennsík körüli erdőkben és a Salgói várnál töltött gyermekkorban gyökerezett.
Ahogy Zenthe Ferenc nyilatkozta, ha nem a színészi pályára kerül, erdésznek ment volna. Zenthe Ferenc, eredeti nevén Romeshofer Ferenc a Salgótarjánhoz tartozó Salgóbányán született 1920. április 24-én.
A nemzet színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas színművés emlékezetes szerepe többek közt A Tenkes kapitányában alakított Eke Máté vagy a Szomszédok című teleregényben Taki bácsi.
Kiemelkedő alakítása volt a Jób lázadása című film főszerepe, amely számos hazai és nemzetközi filmes díjat megnyert. Zenthe Ferenc 86 esztendős korában, 2006. július 30-án hunyt el Budapesten. Születésnapja egyben Salgótarjánban a róla elnevezett színház megalakulásának az évfordulója is.
A társulat az idei évadtól Zenthe Ferenc-díjjal is ápolja a salgótarjáni születésű színművész emlékét. Salgóbányán pedig szobra áll és hamarosan megnyílik a Zenthe Ferenc Emlékszoba a felújítás alatt álló egykori bányakaszinó épületében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 2:30 Sulyok Tamás fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt a Budai Várban és a Sándor-palotában
- 1:30 Záporok zavarhatják a sok napsütést a hétvégén
- 0:30 Megjelent a Korda György 85 LP, szombaton koncert a Sportarénában
- 23:56 MÁV: péntektől ismét megvásárolható a szezonális Dunakanyar napijegy
- 22:31 Putyin: Fehéroroszország is részt vesz a taktikai atomfegyverekkel tartandó hadgyakorlaton
- 21:30 PM: tovább erősödnek a magyar-kínai digitális kereskedelmi kapcsolatok
- 20:30 Népegészségügyi központ: stagnál az örökítőanyag koncentrációja a szennyvízben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06