Virágkötészet, bibliadráma, koncertek
Adventi családi programok a Néprajzi Múzeumban
Virágkötészeti kiállítás, kézműves és bibliadráma-foglalkozások, valamint koncertek is várják az érdeklődőket az adventi készülődés jegyében november 21. és 23. között a budapesti Néprajzi Múzeumban.
2014.11.16 00:30MTI
freedigitalphotos.net/koko-tewan
Az adventi virágkötészeti kiállítást november 21-én Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója, valamint Boros Attila, a Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozók Magyarországi Szakmai Egyesületének elnöke nyitja meg.
Ezt követően Huba Lilla néprajzkutató Advent a néphagyományban címmel tart előadást, emellett virágkötészeti és kézműves termékek vására várja a látogatókat - közölte a múzeum az MTI-vel. November 22-én az érdeklődők adventi koszorút és ajándékokat készíthetnek, a Megvetés és Önbecsülés című kiállításban Pasqualetti Ilona tart játékos múzeumpedagógiai foglalkozást, majd vásári játékot láthat a közönség.
Az érdeklődők betekintést nyerhetnek az épülő betlehemijászol-kiállításba, a betlehemkészítő pályázatra érkezett műveket a kiállítás múzeumi szervezői, Szojka Emese és Koltay Erika mutatják be.
A Kő kövön című időszaki kiállítást Bata Tímea, a Megvetés és Önbecsülés című időszaki tárlatot Kerék Eszter vezetésével tekinthetik meg a résztvevők. A nap végén a Taubert Trio ad koncertet.
A hét utolsó napján, november 23-án a kézműves foglalkozások mellett Nagy Réka könyvtáros vezetésével a várakozásról, a reményről és a titokról lesz beszélgetés, a Meglepetés Színház pedig bibliadráma-foglalkozást tart felnőtteknek. Pálóczy Krisztina A népdaloktól a genfi zsoltárokig című, Balla Péter munkásságát felidéző időszaki kiállításban kalauzolja a közönséget, a Concentus Consort kamaraegyüttes középkori egyházi zenét, németalföldi, francia és olasz reneszánsz műveket, valamint a Kájoni kódex dallamait adja elő.
A Kálvin kórus adventi egyházi énekeket, az EzJazz kamarakórus dzsessz örökzöldeket, gospelt és tradicionális ünnepi dalokat mutat be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


