Programajánló
Lechner, az alkotó géniusz - Jubileumi kiállítás az Iparművészeti Múzeumban
Lechner, az alkotó géniusz címmel tiszteleg épületének tervezője előtt a mester halálának századik évfordulóján az Iparművészeti Múzeum (IMM) november 20-tól látogatható időszaki kiállítása.
2014.11.14 05:30MTI"Már jó ideje folyamatosan érkeznek be a műtárgyak a kölcsönző intézményektől; itt a papíralapú műtárgyak előkészítése folyik, ezek elsősorban különböző Lechner-épületek tervrajzai, Lechner-portrék, de még az építész ifjúkori rajzai közül is kaptunk néhányat magántulajdonból" - mondta el az IMM restaurátorműhelyében tartott csütörtöki kicsomagoláson a tárlat projektvezetője.
Jékely Zsombor beszámolója szerint a kiállítás háromféle tárgyegyüttesre épül: lesznek Lechnerhez személyesen kötődő tárgyak, de láthatók majd építészeti tervek a látványos, nagy méretű prezentációs rajzoktól kezdve a kivitelezéshez készült részletrajzokig, elég sokat kiállítanak továbbá a Lechner-épületek védjegyeinek számító kerámiadíszekből.
A több mint kétszáz eredeti műtárgyhoz igen nagy számú fotó társul, de virtuális panorámák segítségével a Lechner-épületek mai állapotát is bemutatják.
Jékely Zsombor hozzátette, hogy a tárlaton kiemelt súllyal szerepel az öt világörökségi várományos épület: az Iparművészeti Múzeum mellett a Postatakarékpénztár, a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet, a kőbányai Szent László templom, valamint a kecskeméti városháza. Ezek a legismertebb és leglátványosabb, érett kori főművek, de megismerhetőek lesznek Lechner korai, historizáló alkotásai, illetve néhány késői munkája is - jegyezte meg.
Érdekesek a mester meg nem valósult tervrajzai is, hiszen több nagy pályázat is volt, amelyet nem sikerült megnyernie, a bemutatott tervek alapján a látogató mégis elképzelheti, milyen lett volna például a Tőzsdepalota Lechner elgondolása szerint - árulta el Jékely Zsombor.
Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának Művészettörténeti Intézetével együttműködésben megrendezett, 2015. május 31-ig nyitva tartó kiállításhoz átfogó katalógus is megjelenik magyar és angol nyelven.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06