Nomináció
Az Ida és a Leviatán vezeti az Európai Filmdíjak jelöléseit
Az Ida című lengyel és a Leviatán című orosz filmet jelölte az Európai Filmakadémia (EFA) a legtöbb, négy-négy kategóriában az Európai Filmdíjra. A jelöléseket hagyományosan a Sevillai Európai Filmfesztiválon jelentették be szombaton.
2014.11.09 03:30MTIA legjobb film díjáért a svéd Ruben Östlund Lavina, a lengyel Pawel Pawlikowski Ida című alkotása, az orosz Andrej Zvjagincev Leviatán című thrillere, Lars von Trier kétrészes A nimfomániás című filmjének rendezői változata, valamint a török Nuri Bilge Ceylan Cannes-ban Arany Pálma-díjjal elismert Téli álom című drámája verseng - ismertette az EFA közleménye.
Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje nem jutott be a jelöltek közé.
Az Ida és a Leviatán további három-három kategóriában kapott jelölést, köztük a rendezői mezőnyben is, amelyben Nuri Bilge Ceylan (Téli álom), Steven Knight (Locke), Ruben Östlund (Lavina) és Paolo Virzi (Human Capital) is esélyes filmakadémia díjára.
Az európai vígjátékok külön kategóriájában a Carmina megoldja című spanyol, a Le Week-End című brit és a La maffia uccide solo d'estate (A maffia csak nyáron öl) című olasz komédia lett jelölt.
Az európai színésznők közül az idén Marian Alvarez (Wounded), Valeria Bruni Tedeschi (Human Capital), Marion Cotillard (Két nap, egy éjszaka), Charlotte Gainsbourg (A nimfomániás rendezői változat 1. és 2. rész), valamint az Ida két szereplője, Agata Kulesza és Agata Trzebuchowska kaphat díjat.
A színészek mezőnyében a Kálvária főszerepét alakító Brendan Gleeson, a Mr. Turner című filmben a brit festőt játszó Timothy Spall, továbbá Tom Hardy (Locke), Alekszej Szerebrjakov (Leviatán) és Stellan Skarsgard (A nimfomániás) nyert jelölést.
Szabó Simon A fal című kisfilmje a Tamperei Nemzetközi Rövidfilmfesztivál díjazottjaként már korábban automatikusan jelölést kapott az Európai Filmakadémia rövidfilmes díjára, ez a mezőny ugyanis 15 európai filmfesztivál nyerteseiből áll össze, ezek közül választ majd nyertest az EFA tagsága.
Az animációs filmes és a dokumentumfilmes jelöltekről már korábban beszámolt az EFA. Az Európai Filmakadémia 2014. december 13-én Rigában adja át 27. alkalommal az Európai Filmdíjakat. A jelöltek közül a filmakadémia több mint 3000 fős tagsága szavazás útján választja ki a győzteseket. A tagok idén már online is szavazhatnak.
Az EFA héttagú zsűrije Berlinben néhány kategóriában már döntött a díjakról. A testület szombaton bejelentette, hogy az operatőri díjat az Idát fényképező Lukasz Zal és Ryszard Lenczewski kapta, a vágói elismerést a Locke című filmen dolgozó Justine Wrightnak ítélték oda, a jelmeztervezők közül Natascha Curtius-Nos lett a győztes a Sötét völgy című filmért, amelynek látványtervezője, Claus-Rudolf Amler ugyancsak megszerezte a díjat. A legjobb európai zeneszerző az idén Mica Levi lett A felszín alatt című alkotás muzsikájáért, a hangmérnökök közül pedig Joakim Sundströmöt díjazták a Starred Up című filmen végzett munkájáért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06