Mundruczó filmje a válogatáslistán
A Fehér Isten az Európai Filmdíj esélyesei között
Mundruczó Kornél Fehér isten című filmje is felkerült arra a válogatáslistára, amelyről a következő hetekben az Európai Filmakadémia (EFA) tagsága kiválasztja a 27. Európai Filmdíj jelöltjeit.
2014.09.17 05:30MTI
A listán 31 ország ötven filmje kapott helyet. Az a húsz ország, amely a legtöbb akadémiai taggal rendelkezik, közvetlenül juttathatott egy-egy filmet a válogatásba. A fennmaradt helyeket egy szelekciós bizottság döntése nyomán töltötték fel.
A bizottság munkájában EFA igazgatósági tagok és meghívott nemzetközi szakértők vettek részt - közölte kedden Rigában a filmakadémia.
A válogatásban a májusi cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard kategóriájának fődíjával jutalmazott Fehér isten című, magyar-német-svéd koprodukcióban készült alkotás mellett olyan filmek szerepelnek, mint Andrzej Wajdától a Walesa - A remény embere, a belga Dardenne testvérektől a Két nap, egy éjszaka, a lengyel Pawel Pawlikowskitól az Ida, a brit Mike Leightől a Mr. Turner, Lars von Trier nagy port kavart kétrészes játékfilmje, A nimfomániás vagy az izlandi Lovak és emberek, amelynek rendezőjét, Benedikt Erlingsont különdíjjal jutalmazta áprilisban a budapesti Titanic Filmfesztivál zsűrije.
Az Európai Filmakadémia háromezer tagjának szavazatai alapján november 8-án, a hagyományoknak megfelelően a Sevillai Európai Filmfesztiválon jelentik be az Európai Filmdíj jelöltjeit. A tagság a legjobb európai film, rendező, színész, színésznő és forgatókönyvíró kategóriákban szavaz a jelöltlistáról.
Az operatőr, vágó, jelmeztervező, zeneszerző, hangmérnök és látványtervező kategória legjobbjairól egy héttagú zsűri dönt. Szabó Simon A fal című rendezése a Tamperei Nemzetközi Rövidfilmfesztivál díjazottjaként már korábban automatikusan jelölést kapott az Európai Filmakadémia rövidfilmes díjára, ugyanis a rövidfilmes mezőny 15 európai filmfesztivál nyerteseiből áll össze, ezek közül szavaz majd a legjobbra a filmakadémia tagsága.
Két éve két magyar alkotás, Szabó István Az ajtó és Fliegauf Bence Csak a szél című filmje is szerepelt a jelölésre esélyes válogatásban. A 27. Európai Filmdíjakat december 13-án adják át Rigában. Tavaly Berlinben A nagy szépség című olasz-francia alkotás kapta a legjobb filmnek járó Európai Filmdíjat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06