Luigi Lucheni tűhegyes reszelőt döfött mellébe
110 éve halt meg Sissi
Korának legszebb királynéja volt, tragédiákkal teli élete már a kortársak képzeletét megragadta, halála után pedig legenda lett a száztíz éve, 1898. szeptember 10-én elhunyt Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné, akit inkább Sissi (Sisi) néven ismer az utókor.
2008.09.08 16:07MTI
Miksa bajor herceg és Mária Ludovika hercegnő harmadik gyermeke 1837. december 24-én egy foggal született Münchenben. Hét testvérével Possenhofen kastélyában nevelkedett, jól lovagolt, úszott, hegyet mászott és apjához hasonlóan fütyült az etikettre. 1853-ban elkísérte édesanyját és nővérét, I. Ferenc József osztrák császár jövendő jegyesét Ausztriába, ám a találkozón a fiatal uralkodó a kiszemelt menyasszony helyett a tizenöt éves Erzsébetbe szeretett bele.
A Habsburg-dinasztiában szokatlan szerelmi házasságot 1854. április 24-én kötötték meg Bécsben. Erzsébet egy olyan világba csöppent, ahol a külsőség és a származás volt a legfontosabb, aminek nem tudott és nem is akart megfelelni. Magányát csak növelte az udvar ellenséges viselkedése, egészségét megviselte, hogy négy év alatt három gyermeket szült (Rudolf, a várva várt trónörökös harmadikként, 1858-ban jött a világra), ráadásul elsőszülöttje, Zsófia kétéves korában meghalt.
A lesújtott császárné már enni sem akart, kedélye depresszióssá vált, így orvosa külföldre küldte gyógyulni, s az utazgatást befejezve Bécs helyett apja bajorországi kastélyába ment. A távol töltött évek alatt Erzsébet határozott és öntudatos lett, ráébredt szépségére és az abban rejlő erőre, s megtanulta érvényesíteni akaratát. Bizalmasa, a kecskeméti köznemes Ferenczy Ida ismertette meg vele Andrássy, Deák, Széchenyi kiegyezéspárti eszméit, s Sissi az uralkodónak írt több levelében is a kiegyezés mellett érvelt.
Az 1867-es kiegyezés létrejöttekor hihetetlenül boldog volt, Ferenc József koronázásakor a magyarok rajongásig szeretett királynéja lett. Az ország - régi hagyomány szerint - ajándékot adott a királynak: a gödöllői Grassalkovich kastélyt. E hely Korfu mellett Erzsébet igazi otthonává vált, aki kedvelte a magyarokat, megtanulta nyelvünket, s a gödöllői kastély lovardája is segítette ambícióját, hogy ő legyen Európa legkiválóbb hölgylovasa. Rudolf trónörökös 1889-es öngyilkossága teljesen lesújtotta, ezután mindig fekete ruhát viselt.
Korfu szigetén méregdrága kastélyt építtetett Achileion néven, életének hátralévő éveit egyre magányosabban, depressziótól űzve, inkognitóban utazgatva töltötte. 1898. szeptember 10-én Hohenembs grófnő néven udvarhölgyével igyekezett a genfi kikötőbe, amikor egy olasz anarchista, Luigi Lucheni tűhegyes reszelőt döfött mellébe.
A császárné még felszállt a hajóra, de hamarosan rosszul lett, s másfél óra múlva szállodájában halt meg. Halála megrendítette a világot, hatalmas temetést kapott, a magyar országgyűlés törvénybe iktatta emlékét. A főváros köztéri szobrot állított emlékezetére, utcákat, tereket, Duna-hidat neveztek el róla.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


