Kedd este indul
Hét magyar alkotás a cottbusi nemzetközi filmfesztiválon
Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje nyitja meg kedden este a november 9-ig tartó cottbusi nemzetközi filmfesztivált, amelynek fókuszában idén Kelet-Európa filmtermése áll. Magyarországot négy játékfilm, két rövidfilm, valamint az 1981-ben készült Vuk című rajzfilm képviseli a Brandenburg tartományban lévő város 24. seregszemléjén.
2014.11.03 18:57MTI
freedigitalphotos.net/worradmu
Mundruczó Kornél legutóbbi, a kutyák szabadságharcáról szóló Fehér Isten című többszörös díjnyertes filmje nemrég a bécsi Let's CEE filmfesztiválon a szakmai zsűri elismerésében részesült, Törökország rangos filmes eseményén, az 51. antalyai filmfesztiválon pedig a nemzetközi szekció közönségdíját kapta - olvasható a Magyar Filmunió hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A Filmalap támogatásával készült produkció jelenleg versenyben van az Európai Filmakadémia díjaiért, valamint a legjobb idegennyelvű film kategóriában az Oscar-jelölésért is.
A hatnapos cottbusi filmfesztivál versenyprogramjába 12 mozifilm kapott meghívást, köztük Pálfi György Karlovy Varyban három díjjal jutalmazott Szabadesés című filmje. A szekció díjairól nemzetközi zsűri dönt.
A rövidfilmek versenyében szerepel Szőcs Petra A kivégzés című filmje és Kárpáti György Mór a Színház- és Filmművészeti Egyetemen készült Provincia című diplomafilmje. Mindkét alkotás világpremierje a cannes-i filmfesztiválon volt tavasszal. Orosz Dénes Coming Out című rendezése Cottbusban a kiemelkedő mozisikerek között, a National Hits elnevezésű válogatásban lesz látható.
A Csányi Sándor, Karalyos Gábor és Tompos Kátya főszereplésével készült romantikus komédia 2013 legnézettebb magyar filmje volt, a bemutató óta mintegy 150 ezren látták a hazai mozikban. Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című diplomafilmjét a Spektrum című válogatásban mutatják be.
A Filmalap támogatásával készült alkotás csütörtök óta látható a magyar mozikban. Dargay Attila 1981-es világhírű rajzfilmklasszikusát, a Vukot is műsorra tűzik a legfiatalabb mozilátogatóknak szánt filmválogatásban a nemzetközi filmfesztiválon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


