Minden6ó
Mundruczó Kornél Fehér Istenével nyílt meg a thesszaloniki filmfesztivál
Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjének vetítésével nyílt meg péntek este az 55. Thesszaloniki Nemzetközi Filmfesztivál, amelyen 14 film verseng a legjobbnak járó Arany Alexander-Theo Angelopulosz-díjért.
2014.11.02 03:30MTI
Az idei cannes-i filmfesztivál Un certain regard programjának fődíját elnyerő, majd Magyarország által a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában Oscar-díjra jelölt Fehér Isten mellett a magyar rendező Szép napok, Johanna, Delta és Szelíd teremtés - A Frankenstein terv című filmjeit is levetítik a november 9-éig tartó görögországi fesztiválon - derül ki a rendezvény honlapjáról.
A mustra Tributes (Tisztelgés) szekciójában Roy Andersson svéd rendező több filmjét, köztük az idei velencei filmfesztivál Arany Oroszlán-díjat elhozó Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről (A Pigeon Sat On A Branch Reflecting On Existence) című munkáját is levetítik. Ugyanebben a szekcióban láthatja a közönség az amerikai Ramin Bahrani több filmjét, többek között az Arany Oroszlán-jelölt 99 Homes és a Mindenáron című alkotásokat.
A fesztivál díszvendége Hanna Schygulla német színésznő, akinek tíz filmjét is levetítik majd, november 7-én pedig életműdíjat vehet át az Olympion Színházban megrendezett gálaesten.
A világhírű görög filmrendező, Theodorosz Angelopulosz nevét is viselő Arany Alexander-díj mellett a filmek az Ezüst- és Bronz-Alexanderért versengenek, de az osztrák rendező és forgatókönyvíró, Götz Spielmann elnökölte nemzetközi zsűri külön díjazza a legjobb rendezőt, forgatókönyvírót, színészt és színésznőt is.
Thesszalonikiben a nemzetközi verseny mellett a görög és balkáni filmtermésről is áttekintést kaphatnak az érdeklődők, utóbbi keretében 13 filmjének bemutatásával tisztelegnek a szerb rendező, Zelimir Zilnik életműve előtt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06