És ezt így!
Teltházas koncertet adott New Yorkban a virtuális popsztár
Hatsune Mikunak 2,5 millió rajongója van a Facebookon. Nem rossz egy számítógéppel készült animációs figurától.
2014.10.26 10:00ma.huHatsune Miku, a 16 éves japán popsztár nemrég teltházas koncertet adott a New York-i Hammerstein Ballroomban. A helyszíni beszámolók szerint a koncerttermet megtöltő tinédzserek és középkorú rajongók valósággal extázisba estek a kék lófarkas lány produkciójától. Még az sem zavarta őket, hogy Hatsune a valóságban nem is létezik - ő csak egy számítógép-animált karakter, "akit" a japán Crypton cég alkotott meg.
„Ez nem a bálvány ünnepléséről szó; a rajongók magukat ünneplik” – nyilatkozta a Fast coExistnek Cosima Oka-Doerge, a Crypton marketingmenedzsere. A virtuális popsztár és barátai által előadott dalokat a cég szoftverét használó emberek közreműködésével készítik el az animátorok – Oka-Doerge szerint ez áll zavarba ejtő sikerének hátterében.
Hatsune Miku 2007. augusztus 31-én „született”. Hiroyuki Itoh, a Crypton vezérigazgatója álmodta meg, aki egy profi illusztrátor bízott meg a figura megrajzolásával. Hatsume eleinte a cég egyik termékének avatarjaként „dolgozott”, de amint felkerült az internetre, azonnal látszott, hogy a bájos, mangaszerű karakter sikerre van ítéltetve. Rajongók tömegei készítették el a saját illusztrációikat és közös zenei videókat raktak össze, ma már több mint 100.000 fan-artot találhatunk az interneten.
A „legnagyobb poszthumán popsztár” első koncertjét 2009-ben rendezték. Azóta folyamatosan „turnézik”, számos országban adott már koncertet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
- 22:16 Demonstrációt szerveznek a Telekom Veszprém szurkolói
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
- 19:20 Ezt a gyönyörű lányt vitte sírba a magyar testépítő és MMA-harcos 259 km/órás sebességgel
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06