Virtuális barátnőket keresnek a kínai vezetők
Gazdag üzletemberek fizetnek a hallgatásért
Újfajta szolgáltatás ütötte fel a fejét Kínában, ahol híresen elfoglaltak az üzletemberek ahhoz, hogy még a randizásra is maradna idejük. Most "virtuális" barátnőket tartanak és fizetnek a hallgatásukért.
2014.09.05 09:40ma.hu
A kétségbeesett, de egyedülálló kínai üzletemberek már sok mindenért hajlandóak lettek volna eddig is fizetni, ám úgy tűnik, egy teljesen új iparág van fellendülőben a távol-keleti országban: virtuális barátnőket fogadnak, akikkel sosem találkoznak, viszont rendszeresen beszélgetnek velük telefonon, a nők pedig a kialkudott fizetségért cserébe egy hűséges barátnő módjára hallgatják meg a panaszaikat, vagy épp örülnek a sikereiknek. A szolgáltatáshoz tartozik a reggeli ébresztés - természetesen az is telefonon -, valamint este egy "jóéjszakát-hívás" is.
A furcsa, mégsem annyira váratlanul felbukkanó szolgáltatást egy online kereskedelmi weboldalon kezdték először hirdetni, és a honlap tulajdonosa szerint nem várt robbanás következett be ezen a téren. A virtuális barátnőt számos személyiségjegynek megfelelően lehet kiválasztani, van közöttük például olyan, aki inkább dédelgetni való "játékbaba" vagy épp "érett nő" típus, de az is megtalálja a számítását, aki "a szomszéd lány" stílusú nőket kedveli. És hogy a vezető beosztású, elfoglalt nők se érezzék hátrányban magukat, már nekik is kezdenek kialakulni a virtuális barátságot kínáló férfiak köre, ők elsősorban az "egyenruhás", a "vezérigazgató", a "jóképű férfi" és a "megnyugtató" személyiségtípusok közül válogathatnak.
A virtuális partner szolgáltatását átlagosan napi 700-1200 forintnak megfelelő összegért vehetik igénybe. A szolgáltatást nyújtóknak persze nem is annyira egyszerű a dolguk, mint az első ránézésre tűnik, ugyanis a pénzért cserébe bármikor elérhetőnek kell lenniük, a legtöbb nő számára a reggeli ébresztés jelenti a legkritikusabb pontot, hisz nem lustálkodhatnak akármeddig.
Ennek ellenére sokan vállalják a virtuális barátnő szerepét, egy üzletember pedig azt mondta, nagyon hasznosnak találja ezt a szolgáltatást, mert a kifejezetten jó humorérzékkel megáldott virtuális barátnővel folytatott beszélgetés hatására jelentős mértékben enyhült a munkája miatt érzett nyomás. A mentális betegségek szövetségének vezetője azonban nem osztja ezt a véleményt, szerinte inkább azokból lesznek ügyfelek, akik kíváncsiak, viszont hiányoznak belőlük a szociális készségek, vagy épp azok, akik csak unatkoznak és valamit csinálni akarnak, hogy jobban teljen az idő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06