Évforduló
Tolnay 100 - Kiállítás és konferencia a Vígszínházban
Kiállítást és konferenciát rendeznek a legendás színésznő, Tolnay Klári születésének 100. évfordulója alkalmából október végén a Vígszínházban a centenáriumi ünnepségsorozat részeként.
2014.10.26 01:30MTI
Október 30-án, csütörtökön nyílik meg a színésznő portréiból és színházi tablókból összeállított kiállítás, amely Tolnay Klári pályájának a Vígszínházban és a Művész Színházban töltött szakaszait mutatja be - olvasható a Vígszínház MTI-hez eljuttatott közleményében.
Szintén október 30-án kezdődik a Tolnay 100 - A XX. századi (színész)nő választásai című színháztörténeti konferencia a Házi Színpadon, amelyen két napon keresztül tartanak előadásokat Tolnay Klári művészetéről és a korszak színészetéről.
Tolnay Klárit a Vígszínházban fedezték fel, innen indult színésznői pályája. A társulatnak 1946-ig volt tagja, majd két évre a Művész Színházhoz szerződött. 1948-49-ben a Vígszínház társigazgatója, majd 1950-től a Madách Színház vezető művésze lett egészen 1998-ban bekövetkezett haláláig.
Tolnay Klári számos magyar játékfilmben és színházi előadásban játszott, kezdetben naiva szerepeket formált természetes, látszólag eszköztelen játékkal. A komolyabb feladatokban bontakozott ki színes egyénisége, játékossága, gazdag érzelemvilága. Tragikus, modern hősnői mindig pátosztól mentesek. Tiszta érzelmű és értelmű játéka a hazai színészet nagy egyéniségei közé emeli - írja róla a Magyar Színházművészeti Lexikon.
A kétszeres Kossuth-díjas (1951, 1952) Tolnay Klárira a magyar színházművészet egyik legjelentősebb alakjaként emlékezünk - áll a közleményben.
A Tolnay 100 programsorozat rendezvényeinek létrehozásában a Vígszínház partnere a Klárika 100 Alapítvány és az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06