"Bátran élte az életét"
Megkezdődött a Tolnay Klári-emlékév
"Tolnay Klári generációknak jelentette a művészet boldogságát. Bátran élte az életét, játszotta szerepeit, bátran vállalta személyiségét".
2014.01.23 21:35MTI
MTI, archív
A színésznőt az élet többször is válaszút elé állította, de akkor is helyén volt a szíve, mikor a külső körülmények ellene szóltak: szülei például ellenezték, hogy színésznek álljon, és először a színigazgatók is kétkedve fogadták az erős nógrádi dialektusban beszélő lányt. A német csapatok bevonulásakor zsidókat bújtatott, majd nem volt hajlandó menekülni a romos Budapestről.
Hit, hazaszeretet, bátorság kísérte végig életét - ezek hozzájárultak ahhoz, hogy ma a magyar színháztörténet egyik legnagyobb alakjaként beszélünk róla - idézte fel a színművész születésének 100. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév csütörtök esti megnyitóján az Uránia Nemzeti Filmszínházban az emberi erőforrások minisztere.
Balog Zoltán közölte: a nyitóest után az emlékév keretében számos városban bemutatják az 1952-ben készült, Déryné című filmet, melynek címszerepéért Tolnay Klári az első Kossuth-díját kapta 1951-ben.
Az emlékévről szólva a miniszter kiemelte: a kezdeményezés a közönség soraiból indult, azt Tolnay Klári művészetének tisztelői kezdeményezték.
A centenáriumi rendezvénysorozat sokszínűsége igazolja, hogy Tolnay Klári személye szinte az összes művészeti ágat összefogja: lesznek többek között irodalmi, képzőművészeti, zenei és színházi programok, de tudományos konferencia is - árulta el.
A Tolnay Klári-emlékév részletes programja a www.tolnayklari.hu oldalon lesz elérhető.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


