Erdélyi magyarság
Kolozsvári Magyar Napok
Színházsátorral és előadásokkal készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Kolozsvári Magyar Napokra, amelyen először vesz részt az erdélyi teátrum ilyen gazdag programkínálattal.
2014.08.09 02:30MTI
Forrás: Wikipedia
A kolozsvári színház csütörtöki közleménye szerint augusztus 21. és 24. között egyebek mellett gyermekprogramok és felolvasószínház várja az érdeklődőket a Farkas utcai Színházsátorban. A legkisebbek számára meseterasz, mesejáték-verseny, valamint az Óz, a nagy varázsló című mesemusical szereplőivel való találkozás is szerepel a programban. A felnőtteket a felolvasó-színházi alkalmak mellett batyus partival és szalontánc-tanulással várják a társulat tagjai.
A Színházsátorban lehetőség nyílik a színészekkel való személyes találkozásra, de megtalálhatók majd a színház régi és új kiadványai is.
A Kolozsvári Magyar Napok színházi programkínálatában a színház több előadása is szerepel. Az Andrei Serban által rendezett Ványa bácsi két alkalommal tekinthető meg, a Máté Angi Mamó című regénye alapján készült Csipke című előadás egyszer látható. A június végén bemutatott Serena in X-tremis című koncertelőadást rendhagyó helyszínen, a Farkas utcai színpadon láthatja majd a közönség.
A színház előcsarnokában Fodor István csíkszeredai fotóművész Székelyföld madártávlatból című kiállítására kerül sor.
A kolozsvári színház több előadást is vendégül lát a rendezvénysorozat ideje alatt, így a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Rekviem egy házért című előadását, valamint a Béres László által rendezett Lola Blau című produkciót nézheti meg a közönség.
Az V. Kolozsvári Magyar Napokat augusztus 17. és 24. között rendezik meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


