A költészet napja
Ady-esttel ünnepelnek Kolozsvárott és Szatmárnémetiben
"Ady egyszerre nagy, parányi, esendő és mégis magasztos - olyan, mint bárki más. Csakhogy ő nem átlagos, kispolgári életet élt, nagykanállal ette az életet, aminek aztán meg is kellett fizetnie az árát".
2014.04.09 16:27MTI
Forrás: youtube.com
A "...függök ezen a zord élet-párkányon..." című, Ady Endre verseiből, naplórészleteiből, publicisztikáiból összeállított pódiumesttel ünnepli a költészet napját a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.
A kolozsvári színház szerdai közleménye szerint Ady Endre szövegeit Szugyiczky István válogatta és szerkesztette, és Bogdán Zsolt kolozsvári színművész adja elő. Az előadásban a költőóriás emberi, sérülékeny oldalát is megismerheti a közönség.
"Ady egyszerre nagy, parányi, esendő és mégis magasztos - olyan, mint bárki más. Csakhogy ő nem átlagos, kispolgári életet élt, nagykanállal ette az életet, aminek aztán meg is kellett fizetnie az árát" - idézte a színház közleménye Bogdán Zsoltot.
Az előadóművész Esterházy Pétert idézve mondta: Ady Endre azért aktuális ma is, mert az igazat mondja. A világ alapjában véve semmit nem változott Ady után. Bogdán Zsolt elmondta, abban szeretne hinni, hogy mindenfajta hatás ellenére a költészet helyet kap a mai ember életében is, és az emberek újra kezükbe vesznek versesköteteket.
Az előadás pénteken lesz látható a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


