Ízelítő a zsidó kultúrából
Spinoza Zsidó Fesztivál szeptemberben
A Zsidó Nyári Fesztivál után szeptember 8-tól két héten át a Spinoza Színház fesztiválja várja a látogatókat, akik színházi, filmes, kabaré-, irodalmi és zenei produkciók, valamint tudományos előadások révén kaphatnak ízelítőt a zsidó kultúrából.
2014.07.27 00:30MTI
A programok sora Heller Ágnes estjével kezdődik. A fesztivál második napján a decemberben elhunyt Bächer Iván politikai kabaréját láthatja a közönség Az én zsidó kabarém címmel. A pesti kabaré hanyatlásáról és túléléséről szóló előadás műsorra tűzésével az író szellemi hagyatékának állítanak emléket. A produkcióban Fesztbaum Béla, Eszes Fruzsina és Rácz Attila játszik.
A Címzett ismeretlen címmel Kulka János, László Zsolt és Pető Kata szereplésével látható előadás, amelynek alapja két barát levélváltása. A darabbeli leveleket Los Angelesben, illetve Németországban írják 1932-34 között, a levélváltás megmutatja, miként zúz szét egy barátságot a 20. század legsötétebb időszaka.
A fesztivál közönsége láthatja a Rose című monodrámát is, amelyben Rose, az idős zsidó nő mondja el életét. A Ilan Eldad rendezte előadást Vári Éva játssza. Székhelyi József rendezésében és szereplésével a Karinthy, a Frici című produkciót is műsorra tűzik. A darab a Kohn-család története és egyben korrajz is. Én, Királyhegyi! címmel az 1900-ban született Királyhegyi Pál humorista alakját megidéző kabarét láthat a közönség.
A színpadról száműzött dizőz, Heltai Jenő és Szép Ernő megzenésített verseinek ünnepelt előadója, Sólyom Janka élete elevenedik meg a Ki volt Sólyom Janka? című produkcióban szeptember 15-én. Az előadást Czeizel Gábor rendezte, akinek egy másik színrevitele, a Spinoza és Rembrandt című zenés játék is helyet kapott a programban.
Van-e a zsidóknak külön történelme? címmel Ungvári Tamás estjére várják a nézőket. Gettó-melódiák címmel Klein Judit énekesnő előadásában jiddis dalok és sanzonok hangzanak el a Spinoza fesztiválján, amelynek programján Zsolnai Júlia Én nem vagyok magyar? című produkciója is szerepel.
A fesztiválon nagy hangsúlyt kapnak a dokumentumfilmek. A Radó Gyula által készített, Schwarcz Sándor Debrecenje című portréfilmet, valamint a Hogyan mondd el fiadnak...? című filmet - amelyben 2005-ben az akkor kilencvenöt éves Fejtő Ferenc beszél - is levetítik.
Szeptember 20-án délután látható a rendező Rézbánya Borban című, Radnóti Miklós emlékére készült dokumentumfilmje. A szerbiai Bor rézbányáiba hurcolt mintegy 6000 magyar zsidó sorsáról, életéről, haláláról szóló filmben hét bori munkaszolgálatos mondja el élete történetét.
A fesztiválon bemutatják a Nemes László író-műfordítóról szóló Légüres térben című dokumentumfilmet, amelynek rendező-operatőre Solymos Tamás, valamint Szenes Hanna - Anikó címmel Dénes Gábor filmjét is láthatják az érdeklődők. Istenhit Auschwitz után? címmel Balázs Gábor eszmetörténész, Talmud, Tóra és a többiek címmel pedig Gábor György tart előadást.
A fesztiválon klezmer-koncertek, irodalmi előadások is várják a nézőket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06