Bevándorlás
Németország lazít a bevándorlási korlátozásokon az ukrajnai zsidók számára
Németország enyhíti a bevándorlási korlátozásokat az ukrajnai zsidók számára, ahol a válság kirobbanása óta hírek szerint nőtt az antiszemita incidensek száma.
2014.06.27 05:26MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/Jeroen von Oostrom
A berlini kormány csütörtökön bejelentette, hogy előnyben részesíti az ukrajnai zsidók bevándorlási kérelmeit a más szovjet utódállamokból érkező folyamodványokkal szemben, és esetükben hatályon kívül helyez néhány, 2005 óta érvényben lévő szigorúbb szabályozást. A kommunizmus 1989-es bukása után Németország nagyvonalú bevándorlási programot indított a volt Szovjetunióból elmenni szándékozó zsidóknak a hazájukban tapasztalt széles körű antiszemitizmus miatt.
Az elmúlt 25 évben mintegy 200 ezer volt szovjetunióbeli zsidó költözött Németországba, és emiatt 2005-ben a kormány már szigorította a bevándorlási szabályokat. A berlini kormány közölte, hogy szoros figyelemmel kíséri a zsidók helyzetét Ukrajnában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


